Kézdivásárhely Helyi Tanácsának sport- és kulturális bizottsága április 13-án bírálta el a beérkezett pályázatokat. Idén a helyi költségvetésből e két célra 245 ezer lejt különítettek el, az egyesületek és alapítványok által igényelt összeg meghaladta a 800 ezer lejt. Sportra tizennyolc, kultúrára pedig harminchárom pályázatot nyújtottak be. Mivel a sportpályázatokat csak az első fél évre bírálták el, a szétosztott végösszeg 161 850 lej. A fennmaradó 83 150 lejre a sportegyesületek a második fél évben pályázhatnak.
A különbizottság csak azokat a pályázatokat értékelte, amelyek kizárólag sport vagy kulturális tevékenységeket céloztak meg. A résztámogatást sportra az első fél évre kérték, erre az időszakra kiosztott összeg összesen 102 450 lej, amit júliusig kell felhasználniuk a pályázó egyesületeknek. A legnagyobb összegeket, 25–25 ezer, illetve 20 ezer lejt a labdarúgás, a teremfoci és a kosárlabda szakosztály kapta. A cselgáncs hétezer lejjel, a hoki összesen nyolcezer lejjel, a teke szakosztály pedig ötezer lejjel számolhat.
A kulturális pályázatok elbírálásánál már sokkal nehezebb dolga volt a bizottságnak, ugyanis a pályázók 218 795 lejt kértek, de a leadott és elfogadott harminchárom pályázatra összesen 59 400 lej jutott, azt kellett méltányosan elosztani. Nagyobb összeget kapott a Zöld Nap Egyesület (4000 lejt), a Helyi Kulturális és Fejlesztési Egyesület (két rendezvényre 4500 lejt), az Incitato Egyesület (3000 lejt), a Pro Schola Egyesület (összesen 2850 lejt) és a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület (4000 lejt). A két motorosklub, a Flagellum Dei és a Free Frog’s Riders a motorostalálkozók megszervezésére kapott támogatást, előbbi 3800, utóbbi 4000 lejt. A CsomóPont Egyesület és a KreaKids Stúdió gyerekeknek szóló formatervező tábor szervezésére tett le pályázatot, a CsomóPont 4000 lejt, a KreaKids Stúdió pedig 3500 lejt kapott. A RockKarácsonyt idén 3500 lejjel támogatják. Ezek mellett további húsz pályázat részesült kisebb összegű támogatásban.