Dolgoztak a városünnepen a fogyasztóvédők

2017. május 3., szerda, Közélet

Hétezer lejnyi pénzbírságot osztott ki a városnapok alatt a megyei fogyasztóvédelmi hivatal, amelynek ellenőrei több mulasztást tapasztaltak terepszemléjük során. Egy kereskedőt azért bűntettek meg, mert a csapolt sör mennyiségéről, áráról csupán magyarul tájékoztatta a fogyasztókat –  számol be egyebek mellett a Mircea Diacon főfelügyelő által jegyzett közlemény.

A hivatal összesen tíz, élelmiszer forgalmazásra szakosodott kereskedőt vizsgált, a legjelentősebb bírsággal, kétezer lejjel pedig egy szatmári székhelyűt sújtottak a hústermékek nem megfelelő tárolása miatt. Egy szendvicseket árusító standnál az allergén összetevőket mulasztották el feltüntetni, illetve a mérleg hitelesítését sem tudták bizonyítani, egy másik, grillezett és főtt élelmiszert forgalmazó kereskedő pedig nem ismertette a vásárlókkal, hogy mélyhűtött terméket használ. A csomagolás szerint diót, a valóságban diópótlót használt, ám sem erre, sem az allergén összetevőkre nem figyelmeztetett, emiatt ezerlejes bírságot kapott egy fánkot és kürtőskalácsot árusító vásáros. Ugyanekkora összeggel sújtottak egy másik kürtőskalácsost, ahol nem tudták a fogyasztóvédőknek bemutatni az állat-egészségügyi engedélyt.
A városünnepet megelőző napokban és a hétvégi forgatagban közel félszáz kereskedőt, vendéglátót ellenőriztek az állategészségügyi- és élelmiszer-biztonsági hatóság szakemberei is. A legjelentősebb mulasztás továbbra is a tisztaság hiánya, az élelmiszerek zsúfolt vagy földön történő tárolása – vázolta tegnap lapunknak Sikó-Barabási Sándor. Az intézményvezető szerint két céget figyelmeztettek, öt másikat azonban meg is bírságoltak munkatársai, összesen 3800 lejre.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-05-03: Közélet - Iochom István:

Elbírálták a pályázatokat (Kézdivásárhely)

Kézdivásárhely Helyi Tanácsának sport- és kulturális bizottsága április 13-án bírálta el a beérkezett pályázatokat. Idén a helyi költségvetésből e két célra 245 ezer lejt különítettek el, az egyesületek és alapítványok által igényelt összeg meghaladta a 800 ezer lejt. Sportra tizennyolc, kultúrára pedig harminchárom pályázatot nyújtottak be. Mivel a sportpályázatokat csak az első fél évre bírálták el, a szétosztott végösszeg 161 850 lej. A fennmaradó 83 150 lejre a sportegyesületek a második fél évben pályázhatnak.
2017-05-03: Közélet - Hecser László:

Új könyvekkel csábít a baróti könyvtár

A baróti Gyulai Líviusz Városi Könyvtárat jelentős számú fiatal és idősebb is látogatja, állománya nő és minőségileg is javul, mégis akad tenni- és pótolnivaló: folytatni kell a leltározást, a könyvek elektronikus nyilvántartásba vételét, és javítani kell az internetes hozzáférést biztosító hálózatot is.