A Sepsi-SIC ma 17 órától a listavezető Slatina ellen lép pályára a Szabó Kati Sportcsarnokban a női A-osztályos kézilabda-bajnokság 24. fordulójában. A mérkőzést a T. Margarit–A. Pirciu (mindketten Argeș megyéből) bírói páros vezeti.
A 10 ponttal tizedik helyen álló szentgyörgyiek az előző fordulóban a Nagybányai Minaur vendégeként szenvedtek 47–20 arányú vereséget, a 48 ponttal éllovas Olt megyeiek viszont otthon nyertek 39–19-re a Brassói Național ellen. A SIC és a Slatina legutóbb januárban, a bajnokság 11. fordulójában találkozott egymással, amikor a feljutásra pályázó csapat győzött 33–19-re.
„Egy feljutó csapat ellen az utolsó előttinek nem sok reménye és esélye lehet, de igyekszünk egy jót játszani, megnehezíteni az ellenfél dolgát, nem akarjuk könnyen adni a három pontot” – mondta Vida Attila edző. A zöld-fehérek ebben az idényben utoljára játszanak hazai közönség előtt, s még egy mérkőzésük lesz vasárnap Nagyváradon, az utolsó fordulóban pedig szabadnaposak.
További mérkőzések: Brassói Național–Nagyvárad, Kisjenői Körös–Resicabánya, Temesvár–Nagybányai Minaur. A Nagybányai Extrem, a Marosvásárhelyi Mureșul és Mioveni áll. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.