SportéletDragoslava Žakula-Mikes: asszony az aranyérem mögött

Nem volt kérdéses, állítja, hogy férjével tart Sepsiszentgyörgyre. Egyrészt tudta, hogy Zoran tervei nem egyetlen szezonra szólnak, másrészt sokkal inspirálóbb és pihentetőbb esténként családi környezetbe hazatérni, mint az ideiglenesség érzetét sulykoló „legénylakásba”. Korábban a férje követte őt a lengyelországi Gdyniában töltött 2007–2008-as idényben, Zoran igyekezett is minden alkalmat megragadni a tanulásra, tapasztalatszerzésre. Most közös életüknek ez a szakasza következett el.
Természetesen napirenden van a Sepsi-SIC csapatának minden örömével-gondjával. És mindenről van véleménye is, amit viszont csak akkor oszt meg a férjével, ha Zoran is igényli. Olyan pedig soha nem fordulhat elő, állítja, hogy nyilvánosan is felülírja az edzői álláspontot, soha nem „meccsel”, még ha a mérkőzések alatt életre is kel benne az edző. Mindezt elsősorban nem a férj iránti tisztelet diktálja, hanem a játékosként megélt tapasztalat: az edző autoritását semmivel sem szabad kikezdeni. Játékosmúltja sokat segít a játékosokkal ápolt viszonyában is. Úgy érzi, sikerült elérnie, hogy a lányok úgy beszéljenek a maguk dolgairól, az edzőjükről, hogy közben ne kelljen „kémkedéstől” tartaniuk. Azt meg Zoran érettsége és bölcsessége bizonyítékának tekinti, hogy a férje sem várja el tőle bizalmas információk kiadását.
A volt Jugoszlávia gyermekének tekinti magát, szerbként született Horvátországban, Újvidéken nőtt fel, ott szedte magára magyarnyelv-tudása nagy részét is. Ma már azonban a családban messze nem ő beszél legjobban a magyarul, hanem kislánya, Lana, aki a Váradi József-iskolában tanulva teljes mértékben beolvadt már a környezetébe. Egy sokszor évről évre klubot, sőt, országot váltó kosarasnak jóval nehezebb dolga van a nyelvtanulással, magyarázza. A Sepsi-SIC ebben a tekintetben is kivétel, hiszen párját ritkítja, ahogy két éven át sikerült megtartani a csapat magját. „Igazából ez az év volt, amikorra összeért a gárda, összecsiszolódott csapat és edző. Két év még nem túl hosszú ahhoz, hogy kiütközzön a megszokás, a rossz rutin, ahhoz viszont már elegendő, hogy fél szavakból is kezdjék érteni egymást.
Miközben elsősorban remek közösségnek tartja a csapatot, nem tagadja, hogy neki is vannak kedvencei. Amanda Thompsont azért emeli ki, mert szerinte az amerikai bedobó épp akkor állt a sereg élére, amikor a legnagyobb szükség volt rá: a rájátszásban. „A dobott pontok száma is igazolja ezt, de a közösségben játszott szerepe ennél is fontosabb volt. Ahogy vállára vette a terheket, ahogy esetenként egyetlen tekintettel bátorított vagy éppen oldotta a felgyűlt feszültséget, nos, az jelezte igazán Amanda nagy játékosformátumát.”
Hogy lesz-e folytatás? Dragoslava szerint még egy évig biztosan. „Annak idején Zorannak a Sepsi SIC iránti érdeklődését elsősorban az keltette fel, hogy a csapat korábban Európa-kupa-szereplő volt. Két bajnoki cím és egy kupagyőzelem után mindenkinek pluszlendületet adna egy újabb európai kupaszereplés lehetősége. Persze, mindez elsősorban anyagi kérdés, de nagyon szép lenne...”
Újvidéki évei alatt sok magyar ismerőst, barátot szerzett, Rátgéber Lászlóra pedig azért is szívesen gondol, mert vezetése alatt a Péccsel magyar bajnok és Euroliga-szereplő lett. Ezért aztán csodálattal szemléli Szentgyörgy erőteljes magyar identitását, és őt is zavarja, amikor ezért érik méltánytalanságok a szurkolókat, néha pedig a csapatot is a pályán. A lelátóról áradó szeretet, az utcán, a mindennapokban megnyilvánuló ragaszkodás erőt ad, lelki feltöltődést biztosít, az otthonosság érzését kelti. És bármerre is vezessen a továbbiakban az edző házaspár útja, Sepsiszentgyörgyre már egészen biztosan nem átsuhanó állomásként fog visszaemlékezni.