RMDSZ-kongresszusMódosítják a programot

2017. május 12., péntek, Belföld

Iránymutató kongresszust tart az RMDSZ szombaton Zilahon. A helyszín kiválasztásával a hagyományosan RMDSZ-szavazónak számító szilágysági magyarságra kívánják irányítani a figyelmet. A kongresszuson módosítják a szövetség alapszabályát, programját, és egy stratégiai dokumentumot fogadnak el, amely a következő két évre határozza meg a szövetség cselekvési prioritásait. Tisztújításra nem kerül sor.


A kongresszust bevezető programok előzik meg. Tegnap este Zilahon tartották azt a Wesselényi-gálát, amelyen a Szilágy megyei magyar kulturális és közélet 65 szervezőjét díjazta az RMDSZ. A szervezők a kongresszus arculatát is a reformkor szilágysági származású kiemelkedő személyiségéhez, Wesselényi Miklóshoz igazították. Az ő arcképe jelenik meg a kongresszus logójában, és tőle idézik a rendezvény jelszavaként használt Nem hátrálunk meg! kijelentést is.
Ma több Szilágy megyei településen tartanak szakmai rendezvényeket. Krasznán az RMDSZ-szel együttműködő if­júsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) fiatal önkormányzati képviselők számára tart fórumot, melyen Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, George Scripcaru, Brassó független polgármestere és Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere is előadást tart. Kémeren innovatív vállalkozásokról, Szilágyperecsenben az RMDSZ új mezőgazdasági és vidékfejlesztési programjáról, Zilahon pedig az oktatás kihívásairól tanácskoznak.
A zilahi sportcsarnokban tartandó szombati kongresszusra várják többek között a magyar kormány üzenetét közvetítő Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, Gulyás Gergelyt, a Fidesz alelnökét, Molnár Gyulát, az MSZP elnökét és Széll Bernadettet, az LMP társelnökét.
A tervezett alapszabály-módosítások közül a női képviseletre vonatkozó a legjelentősebb. A Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) által beterjesztett javaslat szerint a szövetség helyi döntéshozó testületeiben egyharmados arányt kell biztosítani a nők számára. Ahol ez nem lehetséges, ott a felettes testület adhat felmentést az arányossági kritérium teljesítése alól. A területi és országos testületekben 15 százalékos kvótát kell biztosítani az RMDSZ nőszervezeti jelöltjeinek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2017-05-12: Belföld - :

A többsebességes Európa már létezik (Juncker Bukarestben)

Sohasem voltak másodrangú tagállamok az Európai Unióban, sem olyanok, amelyeket „hátrahagytak” – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke tegnap Bukarestben a parlament tagjaihoz intézett beszédében, és kifejezte meggyőződését, hogy mire Románia 2019-ben átveszi az Európai Unió Tanácsának elnökségét, megszűnik igazságszolgáltatási rendszerének monitorozása az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus keretében, és a schengeni övezet része lesz, ez ugyanis az ország „megérdemelt” és „természetes” helye. Juncker úgy véli: nincs szükség a feltételek szigorítására, újabb kritériumok hozzáadására sem a schengeni csatlakozást, sem a megfigyelési és együttműködési mechanizmust illetően, bizonyos reformokat azonban a továbbiakban is meg kell valósítani, és az együttműködésnek is folytatódnia kell.
2017-05-12: Belföld - :

Menesztették Negriţoiut

Leváltotta tegnap a parlament Mişu Negriţoiut, a hazai biztosítási piacokat ellenőrző pénzügyi felügyelet elnökét, akinek menesztését Liviu Dragnea SZDP-elnök már két hete bejelentette. Visszahívását valamennyi párt megszavazta, egyetlen ellenszavazat sem volt. Főként azt rótták fel neki, hogy az általa vezetett hatóság nem kezelte megfelelően a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) piacán 2016-ban kialakult válsághelyzetet.