BarátosPályázatokra alapoznak

2017. május 12., péntek, Közélet

Pályázati úton lehívott pénzekből kívánnak dolgozni Barátos községben. Tánczos Szabolcs polgármester érdeklődésünkre elmondta: minden lehetőséget kihasználnak, hogy a saját költségvetésből biztosított pénz mellé vissza nem térítendő támogatásokat is felhasználhassanak a község fejlesztésére.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A megyei tanács által meghirdetett kiíráson az orvosi rendelő felújítására pályáznak tízezer lejt, amelyet legalább ugyanennyivel kell kiegészíteniük. Szeretnék, ha a községben fogorvosi rendelő is működne, már volt ilyen irányú megbeszélésük – mondta a köz­ségvezető.
A Progresszió Leader Helyi Akciócsoport tagjaként a Barátos központjában álló, önkormányzati tulajdonú (2008-ban vásárolta meg a község) volt szövetkezeti épület felújítására, átépítésére kívánnak pályázni.
Az ingatlanban gyűléstermet, közösségi házat kívánnak kialakítani. Más épületeik is vannak, de többnek nem tiszta a jogi helyzete, így egyelőre ezekbe nem tudnak befektetni. Ilyen például az összeomlás határára jutott pákéi régi bikaistálló, melyből ugyancsak közösségi házat lehetne kiépíteni – sorolta az elöljáró.
Sürgős beavatkozásra van szükség a Kovászna patakán átívelő barátosi híd esetében is. A 70-es években épült, tartóoszlopai meggyengültek, egyre veszélyesebb átjárni rajta, pedig létfontosságú a gazdák számára, ezen keresztül közelíthetik meg a zágoni határral szomszédos területeiket. Ha többre nem is jutnak, idén elkészítik a munkálathoz szükséges terveket, hogy ezek alapján majd pályázhassanak – tudtuk meg Tánczos Szabolcstól.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-05-12: Közélet - Nagy D. István:

Még csak viszi a pénzt az ipari park

Ha minden jól alakul, augusztusban megkezdheti tevékenységét az első beruházó a Sepsiszentgyörgy melletti szépmezői ipari parkban. A működtető Sepsi Ipar Kft. illetékesei szerint e hónapban az önkormányzatnak még meg kell hoznia pár döntést, illetve a tűzvédelmi engedélyt is kézhez kell kapniuk, ezt követően júniusban megköthetik az első szerződést, amelyet várhatóan legkevesebb további kettő követ, több vállalkozás ugyanis arra vár, hogy az első „lakó” beköltözzön.
2017-05-12: Nyílttér - :

Az erdélyi magyar válasza az elutasításokra

A Háromszékben megjelent cikkemre (Erdélyi magyarként – Háromszék, 2017 április 21.) nagyon sokan reagáltak. A sok támogató, egyetértő vélemény mellett szép számban akadtak egyértelműen elutasító álláspontok is. Volt, akinek „kinyílt a bicska a zsebében az érvelés láttán”.