JegyzetFélsiker

2007. július 4., szerda, Közélet
A Szociáldemokrata Párt egy-egy egyszerű bizalmatlansági indítványa szerepelt a parlament mindkét házának napirendjén.

A Tisztelt Ház tavaszi ülésszakának utolsó napján a szenátusban csak 53 szenátor mondott igent az SZDP által benyújtott, az egészségügyi rendszer aggasztó állapotával kapcsolatos indítványra. 36-an nemmel szavaztak, ketten pedig tartózkodtak. A javaslat elfogadásához minimum 69 támogató szavazat kellett volna, ez sajnos, nem jött össze. Az egyszerű indítvány szövegét ismertető Sorin Oprescu szociáldemokrata szenátor ― akinek orvosként van rálátása a romániai egészségügyben uralgó áldatlan, bornírt, esetenként kétségbeejtő viszonyokra ― élesen bírálta a tárcavezetőt, azzal vádolva, hogy hazudik, amikor azt állítja, hogy az egészségügy a zökkenőmentes működéshez szükséges, ergo elégséges költségvetéssel rendelkezik.. A dokumentum aláírói elsősorban a megfelelő és megnyugtató finanszírozási rendszert hiányolták az egészségügyből, kérve, hogy Tăriceanu miniszterelnök azonnal menessze Eugen Nicolăescu tárcavezetőt, aki káoszt teremtett az egészségügyi rendszerben. Erre tehát nem került sor.

Nem sokkal később a képviselőház viszont elfogadta a mezőgazdasági témájú javaslatot. A Szociáldemokrata Párt 400 lejes állami támogatást minden hektár szántóföldnek című indítványát l31 igen, 63 nem szavazattal, l7 tartózkodás mellett fogadta el az alsóház. (Igennel szavaztak a szociáldemokraták, a Demokrata Párt, a Nagyrománia Párt, illetve egy liberális képviselő, az indítvány ellen foglaltak állást a liberálisok, az RMDSZ és a Konzervatív Párt képviselői.) A vitára még kedden került sor, akkor azonban döntésképtelenség miatt a szavazást csütörtökre halasztották. Az indítvány elfogadása esetén a javaslatok kötelező érvényűek a mezőgazdasági minisztérium számára. A szociáldemokraták legfőbb kérése az uniós csatlakozás utáni mezőgazdasági stratégia azonnali kidolgozása, hogy lehívhatóak legyenek bizonyos, a román mezőgazdaságnak létfontosságú támogatást jelentő alapok. Javasolták továbbá ― amint az indítvány címében is szerepel ―, hogy a kormány 400 lejes állami támogatást biztosítson minden hektárnyi termőföldre a mezőgazdasági termelőknek, fizessen továbbá kárpótlást nemzeti katasztrófák esetén, 2008-ban biztosítson literenként l,5 lejes üzemanyag- és hektáronként l200 lejes öntözési támogatást a termelőknek… Nos, ezekkel a romániai mezőgazdaság normális működése számára nélkülözhetetlen javaslatokkal nem értettek egyet a kormányzó pártok, köztük az RMDSZ… Ide felesleges a kommentár…

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 744
szavazógép
2007-07-04: Közélet - x:

RMDSZ — EMNT csúcstalálkozó Tusványoson?

A XVIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői nem csak nyílt fórumra, hanem kétoldalú érdemi párbeszédre hívják Markó Bélát és Tőkés Lászlót Tusnádfürdőre — írja Toró T. Tibor parlamenti képviselő tegnapi közleményében, amely szerint ,,a nagykorúságát ünnepelni készülő" szabadegyetem egyik kiemelkedő eseménye az erdélyi magyar érdekképviselet brüsszeli esélyeit elemző vitadélután, melynek meghívott előadói az RMDSZ és az EMNT elnökei.
2007-07-04: Belföld - x:

Hírsaláta

BARBÁROK. Ismeretlen tettesek felgyújtották hétfőn a Házsongárdi temetőben a Szabédi László sírjára és a Dsida Jenő kriptájára elhelyezett, nemzeti színű pántlikával ellátott koszorúkat. A lángokat a temetőbe látogató turisták oltották el. (Krónika)