Trump–Putyin találkozó sajtó nélkül

2017. június 8., csütörtök, Világfigyelő

Még nincs megállapodás arról, hogy pontosan mikor találkozhat a G20-csoport hamburgi csúcstalálkozóján Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök, mindemellett nem kizárt, hogy az eszmecserét követően elmaradnak az ilyenkor szokásos sajtónyilatkozatok – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az Izvesztyija napilap tegnapi számában megjelent interjújában.
 

 

Peszkov megerősítette, hogy a két elnök közötti találkozó valóban létrejöhet a G20-ak július 7–8-án tartandó csúcsán, ám a dátum ügyében még nincs megállapodás.
John Tefft moszkvai amerikai nagykövet kedden orosz újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy még nincs megállapodás a németországi orosz–amerikai csúcsról. Erre reagálva közölte Peszkov, hogy a találkozó létrejöhet Hamburgban, de sajtótájékoztatót nem terveznek.
Putyin és Trump eddig háromszor beszélt telefonon egymással. Január végén az orosz elnök gratulált frissen hivatalba lépett amerikai kollégájának, április 4-én pedig Trump részvétét fejezte ki a szentpétervári metróban elkövetett öngyilkos pokolgépes merénylet miatt.
Május 2-án – ez volt az első ismert telefonbeszélgetés a Szíria elleni április 7-ei amerikai robotrepülőgép-támadást követően – a két vezető egyetértett egy személyes találkozó megszervezésében a G20-csúcson. A két elnök megvitatta akkor, hogyan működjék együtt a két ország a terrorizmus elleni harcban, különös tekintettel a szíriai válságra, és áttekintette a Koreai-félszigeten kialakult helyzetet is.
Putyin április 12-én a Kremlben fogadta a Moszkvában tárgyaló Rex Tillerson amerikai külügyminisztert, Trump pe­dig május 10-én a Fehér Házban üdvözölte Szergej Lavrovot, az orosz diplomácia vezetőjét. Mindkét esetben a sajtó kizárásával folytak a tárgyalások, igaz, a második esetben az orosz fél által készíttetett fotók megjelentek a nemzetközi sajtóban.
Barack Obama előző amerikai elnök kormányzásának utolsó éveiben orosz–amerikai csúcsszintű megbeszélések csak nemzetközi tárgyalások apropóján, spontán módon történtek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 758
szavazógép
2017-06-08: Belföld - :

Egy hajszállal közelebb a reptérhez

Kis lépésekkel, de haladnak a Brassó–Vidombák nemzetközi repülőtér építésével. Adrian Veștea, a Brassó megyei közgyűlés elnöke a napokban bejelentette, hogy aláírták a szerződést a Search Corporation céggel, amely elkészíti a gurulóutak, az érkezési terminál és a felszállópálya csatornázásának bővítésére a műszaki terveket. A szerződés értéke 398 ezer lej, a cég vállalta, hogy a terveket 75 nap alatt elkészíti. A tanácselnök abban bízik, hogy augusztusban a terv alapján kikérhetik az engedélyeket, és utána meghirdetik a versenytárgyalást az építkezésre.
2017-06-08: Világfigyelő - :

Csak oroszul tanítanak a szakadár területen (Ukrán válság)

Olekszandr Zaharcsenko, az önkényesen kikiáltott Donyecki Népköztársaság vezetője tegnap bejelentette, hogy mostantól ukránul egyáltalán nem, hanem kizárólag orosz nyelven zajlik az oktatás az általuk megszállt területen lévő iskolákban – adta hírül az UNIAN ukrán hírügynökség egy nem megnevezett szakadár tisztségviselőre hivatkozva.