Pályázatra fel!

2008. június 17., kedd, Közélet

Júniustól a mezőgazdasági és erdészeti termékek felhasználását segítő intézkedéscsomag kerül előtérbe a vidékfejlesztési pályázatok között. A 123-as számmal jelzett fejezet támogatásai arra hivatottak, hogy e termékek feldolgozottsági foka növekedjék a fele arányban támogatott beruházások révén. Az egész uniós költségvetési időszakra — vagyis 2013-ig — a keretösszeg több mint egymilliárd euró, de a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a nagy érdeklődés miatt sietnie kell annak, aki pályázni akar.

A 123-as intézkedéscsomaggal két, úgynevezett kiegészítő támogatási keret áll az ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozók rendelkezésére. Az egyik az XS13/2008-as jelzésű, és év végéig valamivel több mint 118 millió eurónak megfelelő összeget jelent az élelmiszergyártóknak. A faiparban az XS28/2008-as jelzésű keretre lehet pályázni év végéig 110 millió euróra. Utóbbi esetében egy terv összköltségvetése legtöbb kétmillió, előbbi esetében pedig hárommillió euró lehet, az önrész a keretösszeg fele. A kifizetési ügynökségeknél, de az interneten is elérhető a pályázati útmutató, amelyben nem csak a mire pályázzunk, hanem a hogyan pályázzunk kérdésre is választ lehet kapni.

A háromszéki érdeklődést jelzi, hogy május folyamán már 63 ilyen pályázat érkezett, az odaítélt összeg meghaladja a 87 millió eurót.

Hozzászólások
Szavazás
Tavalyhoz képest Ön szerint idén miként alakul a jövedelmi helyzete?








eredmények
szavazatok száma 588
szavazógép
2008-06-17: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Sztrájkban az utászok

Ma reggel munkagépes felvonulással kezdődik a Kovászna Út és Híd Rt. alkalmazottainak általános sztrájkja hosszabb ideje tartó konfliktus után, amely során bértárgyalások, spontán munkabeszüntetés, az igazgató elkergetése, fegyelmi eljárás megindítása, a nézetkülönbségek törvényes bejegyeztetése, kétórás figyelmeztető és több napos éhségsztrájk követte egymást. A múlt héten már a megyeszintű társadalmi párbeszéd tanács is próbált közvetíteni a felek között, a több napon és mindig több órán keresztül zajló egyeztetési kísérletek azonban kudarcba fulladtak.
2008-06-17: Közélet - Hecser László:

Bérbe adják a bibarcfalvi fürdőt

A baróti önkormányzat utolsó ülésén megjelent kilenc tanácstagnak a bibarcfalvi fürdő bérbeadásával kapcsolatos határozat elfogadásakor némi türelemre is szüksége volt, hiszen vagyont érintő kérdésként kétharmados többség szükségeltetett, és várni kellett, míg egy késlekedő megérkezik.