Mit jelent valójában állni? Állunk, amikor kicsit megtorpanunk. Megállunk, körülnézünk, elgondolkodunk azon, vajon jó felé megyünk-e? Szükség van ezekre a megállásokra. Állj meg egy kicsit, mondja Isten nekünk, akik szaladunk össze-vissza ebben a mai világban. Szánjunk időt arra, hogy mindennap egy cseppet megálljunk. Azt tapasztalom, hogy a csend valóban igényli a megállást, azt a stabilitást, hogy odaereszkedjünk két lábbal a földre, és várjunk egy kicsit. Mert valahogy úgy vagyunk, mint az indián, aki miután autóval elvitték valahova, azt mondta, le kell ülnie és várnia, mert a lelke még nem érkezett meg. Futunk a lelkünk elől, és tényleg meg kellene állni a földön úgy igazán ahhoz, hogy a lelkünkkel együtt járjunk.
De állni azt is jelenti, hogy az ember állja a sarat, hogy helytáll valamiben, azaz erővel odahat. Az ember nem röpköd össze-vissza, hanem egy biztos alapon marad, azt megvédi, és nem hagyja el semmi áron. Így állhatunk mi is Istenben. A stabilitás talán az az érzés, amire a legnagyobb szükségünk van manapság. De ez a biztosság nem úgy jön el, hogy mondogatjuk magunknak, hogy erős vagyok, erős vagyok, és úgy sem, hogy körülbástyázzuk magunkat, bebiztosítjuk pénzzel, előregondolással, lakatokkal és vírusirtók garmadájával, hanem úgy, hogy elkezdünk bízni igazán az Úrban. Megállunk ott, ahol vagyunk. Felegyenesedünk. Jézus hányszor mondta beteg embereknek: Kelj fel! Hidd el, hogy megtart a gerinced, nem kell roskadoznod, Isten erősnek teremtett, bízz benne!
És végül az, hogy álljatok meg az Úrban azt is jelenti, hogy tartósan megmaradunk valamiben, főleg az igazságban. Szoktuk mondani egy állításra, hogy ez bizony megállja a helyét. Ez azt jelenti, hogy odavaló, és ez nem lesz soha másként. Érdemes Istenben megállni, azaz belehelyezkedni az ő igazságába. Nem a lábunk az igazság, hanem az, amin állunk. Nem mi hordozzuk a földet, hanem az hordoz bennünket. De sok vita, különbözőség megszűnne, ha ezt az alázatot megkapnánk, és engednénk, hogy Isten igazsága hordozzon minket. Isten állandóságát élhetjük át, ha ennek az egyszerű erőnek, a gravitációnak enged a lábunk és a lelkünk, és megállunk, engedjük, hogy testünk tartson minket, és Isten oltalmába helyezzük magunkat.

Fekete Ágnes