Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Beszélgetés Szabó Tibor színművésszelAz élet dalba sűrített történetei

2017. július 1., szombat, Színház az egész világ

Dalok szegélyezte világ körüli útra invitálta nézőit a Szent György Napok rendezvénysorozata keretében a Tamási Áron Színház egykori színésze, Szabó Tibor. A közel tíz esztendeje Szombathelyen élő művészt azonban a vendéglátástól Claudius császárig terjedő életének körbeutazására is rábírtuk.
 

 

– Közel tíz esztendő elteltével sanzon­énekesként tért vissza a sepsiszentgyörgyi színpadra. Az éneklés iránti vonzódás egyenes ágon visszavezethető élete vendéglátós időszakára?
– A vendéglátózás számomra megélhetés volt, igazából kényszer, akkor még nem is tudatosodott bennem, mennyire szeretem ezt a műfajt. Rendelkeztem hangi adottságokkal, megkerestek zenekarok, én meg hozzájuk csapódtam. Szakhatósági minősítést is szereztem, amelynek birtokában már bárhol munkát vállalhattam, nem utolsósorban pedig papírom volt róla, hogy nem vagyok munkakerülő gyanús elem, ami a kommunizmus korában bizony veszélyekkel járt. Mivel sem szorgalmam, sem fenekem nem volt nekiállni becsületesen megtanulni egy hangszeren játszani, inkább énekes maradtam, szerencsére így is volt rám igény.
– A rendszerváltással mégis felbukkant az életében a színház. Titkos álom volt?
– Szerencsés egybeesésről beszélhetünk, Bocsárdi Lászlóék ugyanis mindjárt az 1989-es változások után beindították Gyergyószentmiklóson a Figura Stúdiószínházat. A színészállásokra meghirdetett felvételi vizsgára én is jelentkeztem, 39 jelentkező közül választottak ki végül tízet, köztük engem is. A színházzal korábban is próbálkoztam, kétszer felvételiztem sikertelenül a színiakadémiára, aztán jött a vendéglátós zenélés, mellette voltam hotelrecepciós, minőségi ellenőr, igazából már le is mondtam  színészi álmaimról. Boros Ernő újságíró barátom fedezte fel a gyergyói hirdetést, ő rakott fel a vonatra, harminchárom évesen magamtól talán már nem próbáltam volna meg.
– Milyen volt a találkozás azzal a világgal, amelybe korábban nem nyert bebocsátást?
– Egyáltalán nem olyan, mint amire számítottam. Addig a szatmárnémeti színház előadásain, illetve a magyar televízión nevelkedtem, mindenre vevő voltam, ami színház, amúgy azonban teljes tudatlansággal tekintettem arra a világra. A Gyergyóban művelt kísérleti színházzal viszont még nézőként sem találkoztam korábban, a kezdeti időszakban meg is szenvedtem ezt a belecsöppenést.
– Harminchárom év emberi tapasztalata semmiféle előnyt nem jelentett ezen a pályán?
– Legfeljebb később vettem hasznát. Mi ugyanis nem a mesterség alapjait tanultuk meg előbb, hanem mindjárt absztraháltunk. Az alapozáshoz szükséges dolgokat igazából az 1994-es Szentgyörgyre kerülésemet követően raktam össze, meghúzódtam a nézőtér sötétebb zugában, és néztem, hogyan próbálnak a kollégák, mit szabad és mit hogyan nem szabad csinálni. Furcsa módon épp Bocsárdi Laci közelített előítéletekkel hozzám, mindenképpen le akarta hámozni a korábban rám rakódott kultúrréteget. Nem teljesen alaptalanul igyekezett átvezetni ezen a „vedlésen”, meg is kínlódtam vele rendesen. Az emberi test lehetőségeinek maximális kihasználásával a nonverbális színházhoz akart eljutni, ennek érdekében különböző válogatott kínzásoknak vetettek alá bennünket, harminchárom évesen nem volt könnyű törökülésben ülni órákon át, hasizmot feszíteni. Bátran kísérleteztek velünk, rajtunk testhasználattól a szövegkezelésig, párhuzamosan tanultuk Sztanyiszlavszkijt és Brechtet. Még dolgozatokat is kellett írnunk.
– A Szentgyörgyre kerüléssel, az itt kapott feladatokban találta meg önmagát?
– Én Szentgyörgyön is szenvedtem az első időszakban. A Bocsárdival való kapcsolatom jól indult a Figuránál, mindent elkövettem a tanulás érdekében, de elérkezett egy pillanat, amikor egyre inkább érzékeltette velem: nem tart képesnek arra, hogy tartsam a lépést. Szerinte ugyanis nem sikerült teljes mértékben levetkőznöm a korábbi bőrömet. Igazából én véletlenül kerültem Szentgyörgyre, eredetileg nem voltam a képben, amikor Nemes Levente igazgatóként meghívta Bocsárdit. Hatodik színészként kerültem ide a sikeres Szép magyar komédiában nyújtott produkcióm eredményeként. Míg azonban a kollégák többsége kellő indítást kapott az új környezetben, szárnyalhatott, én szerep nélkül akkoriban bujdostam a nézőtér sötét szegleteiben. Eljutottam egy olyan mélypontra, hogy kész, otthagyom a szakmát. Akkor, 1996-ban érkezett a megkeresés a Figurától, hogy a lemondatott igazgató helyett bennem, velem látják a folytatást.
– A sors kezét látta a lehetőségben?
– Teljes mértékben. Bár nem nagyon tudtam elképzelni magam vezetői pozícióban, azt mondtam, írok egy pályázatot, s ha megfelel, nem bánom, csapjunk bele. A pillanatnyi elkeseredettségem kétségtelenül közrejátszott a döntésemben, én meg egyszerre felszabadultam az addigi teher alól, részben mással kezdtem foglalkozni. A szentgyörgyi színházzal való kapcsolat azonban nem szűnt meg, a zenés darabokra visszahívtak, a hangi adottságaimra továbbra is szükség volt. És aztán nem csak arra. Egyre több produkcióban kaptam szerepet, és azon vettük észre magunkat Bocsárdival, hogy már félszavakból is értjük egymást. Mindketten túl tudtuk tenni magunkat azon a kritikus pillanaton.
– Ha már ilyen szépen kiegyenesedtek a dolgok, csakis újabb isteni jel terelhette más irányba...
– Vagy valami hasonló. Anger Zsolt rendezésében készítettük elő a Figurával 2007-ben a Figaro házasságát, ő beszélt arról, hogy Jordán Tamás Szombathelyen színházat készül alapítani, és ő is megy színész-rendezőnek, és hogy én is beillenék oda. Mi tagadás, elültette a bogarat a fülembe, 49 éves voltam, ideális korban egy újabb nagy kalandhoz. A következő évben diplomáztam a vásárhelyi színiakadémián, azon a nyáron vendégszerepeltünk a szentgyörgyi társulattal A nyugati világ bajnokával a budapesti Katona József Színházban, ott találkoztam Jordánnal, aki már ismert engem korábbi előadásokból. Ezt követően léptem.
– Többnyire bizonyos fáziskésésekkel élte meg egy emberi élet legfontosabb szabványpillanatait. Soha nem foglalkoztatta a kora?
– Nem különösebben, inkább a szüleim aggódtak miattam, lassan már le is mondtak róla, hogy valaha is megállapodott, családos ember lesz belőlem. Szombathelyre viszont már nem egyedül mentem. A párom, Bálint Éva a Figura színésznője volt, Az üvegcipő próbái alatt szerettünk egymásba – az általa alakított Szabó Irma is beleszeret a darabban az édes-mérges öreg Siposba. Fenntartások nélkül követett Szombathelyre, s csak amikor szerződéskötéskor rákérdeztek a családi állapotomra, akkor mondtam Jordánnak, hogy a párom is színésznő. Saját szerződését már a Jordánnal való tárgyaláson, alanyi jogon szerezte meg.
– Hazaért Szombathelyen?
– Igen. A társulat nyitóprodukciójának címe 9700 volt, ez Szombathely irányítószáma, az előadás során a város, Savaria kétezer éves történelmét jártuk körül olyan módon, hogy egy társaság elindul vissza az időben egészen a városalapító Claudius császárig, közben meg keresi azokat a hírességeket, akiknek élete valamilyen módon kötődik a városhoz. Az időutazás során ezeknél a hírességeknél pénzért „kalapoztunk” a színházalapításhoz, végül Claudius császártól kapunk egy drágakövet, abból sikerült aztán a színházalapítás. Mivel minden jelenetben én alakítottam a vezető pozícióban lévő embert – tíz szerepem volt egy darabon belül, természetesen Claudius is én voltam –, egy csapásra megszeretett a közönség. Ezt is sorsszerű pillanatnak tekintem. Az énekhangomat a nagy sikerű Anconai szerelmesekben ismerte meg a közönség, egyenesbe kerültem. A Kabaré konferansziéjának eljátszásakor pedig az is tudatosodott bennem, hogy a nem létező szerepálmaim között ez volt a szerepálom. Nagyon jól éreztem magam benne, és épp akkor született meg a kisfiam is...
– Színészként és emberként egyaránt kiteljesedve, megállapodva: színészként vagy énekesként érzi jobban magát a bőrében?
– Szeretem a színészmesterséget, nem is értek egyébhez. Ha újrakezdhetném, mégis inkább énekes lennék. Minden dal ugyanis egy sűrített történet, és én akkor érzem magam igazán jól, ha sűrített formában tudok történeteket előadni, akár többet is egyetlen este. Örülök, hogy színészként is visszataláltam ehhez a műfajhoz. Szombathelyen immár a harmadik hasonló összeállításnál tartok, az őszi kerek évfordulóra pedig a negyedikkel készülök előrukkolni.

SZABÓ TIBOR
A Szilágy megyei Kárásztelkén született 1957. október 13-án. A nagykárolyi Elméleti Líceum humán tagozatán érettségizett 1976-ban, 2008-ban – immár Jászai-díjasként – diplomázott a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem színész szakán. 1990–2008 között a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház színésze, 1994–2008 között a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színésze, 1996–2005 között a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház igazgatója, 2006–2007-ben a Tamási Áron Színház művészeti aligazgatója, 2009 óta a szombathelyi Weöres Sándor Színház színésze. Nős, két gyermek apja.
 

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 432
szavazógép
2017-07-01: Sport - :

Több kihívója is lehet a címvédő Froome-nak (Kerékpározás)

Több komoly kihívóra is számíthat a címvédő Chris Froome a ma rajtoló Tour de France országúti kerékpáros körversenyen. A háromszoros győztes mellett szól, hogy csapata, a Sky erős segítőket sorakoztat fel, ám várhatóan így is nagy küzdelemre kényszerül majd. A brit versenyző Richie Por­te-ot (BMC) nevezte meg esélyesként, mivel a hegyeken és az időfutamokon is jól szerepelt a Critérium du Dauphiné-n, amelyen másodikként zárt az ausztrál bringás, míg Froome negyedik lett.
 
2017-07-01: Színház az egész világ - Nagy B. Sándor:

Pályázatokat nyert a román színház

A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház és a Spraiț Egyesület két fontos projektet indított útjára a színház előterében tartott sajtótájékoztatón: a D-Butan-T Országos Színházi Fesztivál második kiadását, illetve a Rá, az oroszlán című musical turnéját. Mindkét eseményt a román Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósítják meg a következő évadban.