A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház és a Spraiț Egyesület két fontos projektet indított útjára a színház előterében tartott sajtótájékoztatón: a D-Butan-T Országos Színházi Fesztivál második kiadását, illetve a Rá, az oroszlán című musical turnéját. Mindkét eseményt a román Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósítják meg a következő évadban.
Anna Maria Popa, a színház igazgatónője, Andreea Chiricescu, a színház művészeti tanácsadója, valamint Cătălin Lazăr, a Kovászna Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság képviselője beszélt a tervezett rendezvények céljáról, lebonyolításuk körülményeiről, majd a színház általános műsorpolitikájáról, a fiatalok nevelésének fontosságáról is szó esett.
A D-Butan-T Fesztivált, amelynek célja a kezdő színházi alkotók felkarolása, október 30.–november 4. között szervezik meg, és a fiatal rendezőkre fókuszál, akiknek továbbképzési lehetőséget biztosít a színház a fesztivál zsűrijébe meghívott szakemberek műhelyfoglalkozásai által, az első helyezett idén is együttműködési lehetőséget nyer a szervező teátrummal. A Spraiț Egyesülettel és a Kovászna Megyei Ifjúsági és Sportigazgatósággal partnerségben szervezendő fesztivál egyik legfontosabb célja becsalogatni és hosszú távon is színházlátogatóvá nevelni a fiatalokat, ezért főként nekik szóló előadásokat válogatnak be a programba, a helyek felét a 14–20 év közöttieknek tartják fenn.
A Rá, az oroszlán című első eredeti román off broadway musicalt szeptember 20.–november 12. között tíz városban mutatják be az országban, többnyire olyan településeken, ahol a közönségnek kevesebb hozzáférése van zenés előadásokhoz, és ezeken a vendégjátékokon is fenntartják a helyek felét a 14–35 év közötti fiatalok számára. Örömmel jegyezték meg, hogy néhány városban már beteltek a helyek a meghirdetett vendégjátékra.
A fesztivált 70 ezer lejjel, a turnét 40 ezer lejnél valamivel több pénzzel támogatja a Nemzeti Kulturális Alap, és mindkét rendezvény során minden előadás ingyenes lesz a közönség számára. A fesztivál partnerei közül a Művész mozit és a Litera Könyvkiadót emelte ki az igazgatónő: a mozi termei felajánlásával és fiatal filmrendezők alkotásai vetítésével, a kiadó díjakkal és mobil könyvesbolttal járul hozzá a rendezvény sikeréhez. A korábbi kiadáshoz hasonlóan a kávéért verssel, a borért pedig énekkel fizethetnek a résztvevők. A szervezők hosszú távú tervei között az is szerepel, hogy nemzetközivé tegyék a fesztivált.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.