Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

A háromszéki mintakincs nyomában

2017. július 5., szerda, Riport

Októberben lesz hét esztendeje annak, hogy a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban hét asszony megalapította a Háromszéki Fürge Ujjak Kézimunkakört. Azóta a tagok száma 42-re nőtt, az évek során jó néhány kiállítást rendeztek munkáikból, de „mellékesen“ kokárdakészítő műhelyt is szerveznek kisiskolásoknak. A kör tagjai igazi közösséggé kovácsolódtak, s ebben minden bizonnyal nagy szerepe van a vezetőnek, Gábor Évának – de közösségépítő tevékenységénél fontosabb erős hite abban, hogy a varrott kézimunkában igenis létezik saját háromszéki mintakincs. Tevékenységével tulajdonképpen a népi művészet egy mára jórészt feledésbe merült ágát élesztgeti, hogy a varrott terítők, abroszok, párnahuzatok újra „divatosak” kezdenek lenni, az nagyrészt az ő és a hozzá hasonló – a szó jó értelmében vett – megszállottaknak köszönhető. A Gábor Évával készített beszélgetést azzal a reménnyel tesszük az Olvasó asztalára, hogy a nagyszülők, szülők szekrények mélyén rejtőző hagyatéka nem válik az enyészeté, sem cipőpucoló ronggyá (mint lesz szó erről a későbbiekben), sem házalók nem vásárolják fel aprópénzért, mint történt az az elmúlt évtizedekben a régi bútorokkal. Hiszen egy nagymama varrta törülköző több, mint érzelmi töltetű emlék: történelmünk, tárgyi örökségünk része, és nem mellékesen az elveszejtett mintakincs fellelésének eszköze.

  • A nagymama kézimunkáját cipőpucoló rongynak használták
    A nagymama kézimunkáját cipőpucoló rongynak használták
  • Gábor Éva a Sepsiszentgyörgyi Magyar Dalárda restaurált zászlójával. A szerző felvételei
    Gábor Éva a Sepsiszentgyörgyi Magyar Dalárda restaurált zászlójával. A szerző felvételei

Azok olyan idők voltak
Gábor Éva cukrászmesterként dolgozott „az átkosban“, a rendszerváltás után szakszervezetisként próbálta az Unió – az egykori Hangya Szövetkezetre épített országos kisipari szövetkezeti hálózat – vagyonának szétlopását megakadályozni. Hogy nem sikerült, az nem rajta múlott, de hogy 2001-es nyugdíjazását követően négy év múlva súlyos betegségen esett át, abban az eredménytelen szélmalomharc is szerepet játszott. „Azt mondtam, ha a jóisten megsegít engem, hogy felgyógyuljak, én addig dolgozok, amíg élek“ – emlékezik utólag.
A kézimunkálást nem betegsége után kezdte. Mint minden kislánynak még a 20. század derekán is, a varrótűt már akkor a kezébe adták, amikor még be sem tudta fűzni a cérnát. „Amikor a kakast a kerek terítőcskén ki tudtuk varrni szálöltéssel, akkor már kellett varrni. Nagymama rajzolta, s mi varrtuk. Azt mondták, ha elszakad a ruhád, akkor mit csinálsz, ha nem tudsz varrni? Azok olyan idők voltak.”
A kézimunkázás tehát elkísérte egész életén, még ha aktív korában – a munka mellett gyereknevelés, építkezés – a háttérbe szorult is. Környezete tudott hobbijáról (mert akkoriban még csak annyi volt), betegségéből való felépülése után elhívták a katolikus egyházhoz a kézimunkakörbe – és innen adjuk át a szót Gábor Évának.
– Egy kiállítást megnéztem, láttam, elég gyenge szintű, amit ott dolgoznak. Én sokat kézimunkázom, de olyan mintákat varrok, amit a nagymama vagy az édesanyám szekrényében talált régi dolgokról vagy Tódor Margit néni munkáiról lemásoltam, tehát azokat, ami a miénk, a helybeli. Ott (a katolikus egyház kézimunkakörében – sz. m.) mindent varrtak, törököst, kinek amit az esze felért. Azért nem lehetett soha Háromszéknek egy olyan kézimunkaletétje a 19. századtól errefelé, mert mindenki összevissza dolgozott. Én két évig kutakodtam azzal, hogy mit érdemes kézimunkálni. Nem kell nekünk magyarországi asszonyok tanítsák a turai hímzést, nekünk Háromszékre sem a kalocsai, sem a felvidéki varrottas nem kell, ha mi nem őrizzük meg a miénket, akkor mi varrjuk a másét, s a miénk elvesz.
Úrihímzés, paraszthímzés
– Hogy honnan tudjuk, mi a mienk? Hát ha a múzeumainkban körülnézünk, Csernátonban, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, és ott azt látjuk, hogy 1760-ban kézimunkálta Zoltáni Czerjék Mária, akkor tudjuk, hogy az a miénk. Nekem nagymamámtól maradt egy most már száz évnél régebbi törülköző, az akkor került a kendőfogasra, amikor a pap jött a kereszttel. És az úrihímzéssel van kézimunkálva. Utánanéztem, hogy mi az úrihímzés. Hat leckét leküldött valamikor a Fürge Ujjak folyóirat úrihímzésből. Eljártam Fogarasra, egy 1200-as évekbeli kolostorba, ott semmi nem ép, csak a kápolna, de ott van felfűzve a Bocskai-zászló, amely 1780-ban varratott és úrihímzéssel varratott. Mentem tovább. Beleolvastam könyvekbe, az úrihímzést visszavittem Szent István palástjáig és Imre herceg kabátjáig. Ha magyar hímzést akarunk, akkor az úrihímzést válasszuk. Ötven úrihímzéses darab található a Székely Nemzeti Múzeumban, tehát már van egy alapunk, amiből el lehet indulni. Az 1900-as évek elején s el egészen az 1940-es évekig, míg felfordították ezt a világot, minden úri családnál meg lehetett találni azokat a hímzéseket, amelyeknek most csak foszlányaik vannak meg. Szerződtették az asszonyokat, lányokat, akik varrtak a nagy házaknak, hát azok egy-egy mintát kiloptak. Nem kaptak fényes szálat, sem selyem alapanyagot, de ami nekik otthon volt, azzal és arra rávarrták, s az lett a paraszthímzés. De a minták mindig maradtak. V. Ember Mária szakkönyvéből tudjuk, az úrihímzés a török megszállottság idején terjedt jobban el, az a 150 év nagyon sok mindent ártrajzolt nekünk, de a magyar úrihímzés mégsem hasonlít a törökhöz, mert a magyar asszonyok átdolgozták. A török csinált minden sarokba egy-egy kacskaringós mintát, s a felületet üresen hagyta. A magyar úrihímzés irombás, összekötő mintás, tehát mindig kapaszkodik egyik szál a másikba. A Bocskai-zászlókat vagy a céhes zászlókat – meg lehet nézni a hátukat is – mind úrihímzéssel varrták ki. Ezek az 1800-as, 1900-as évek elején készültek, akkor is varrták az úrihímzést, s mi ezt most el akarjuk felejteni. Ötven évig mosták az agyunkat, hogy ezek nem kellenek, nem fontosak, de ötven év után is megkapjuk a múzeumokban azt, amit keresünk – már aki akar keresni. Én nagyon akartam, én nem akartam addig varrni, míg nem látom, hogy mit kellene. A turai hímzés is olyan, hogy hármat ölt, és megvan egy lapi. Hát én hetvenet öltök, hogy egy lapit kivarrjak. Ennyire különböznek a dolgok egymástól, de ha valami szépet és jót akarok, akkor nem azt kell néznem, hogy tíz perc alatt meglegyen.
Minden így vesz el
– Egyszer bementem a szomszédba, amikor már nem élt az öreg néni, s láttam, hogy az unoka egy kézimunkával pucolja a cipőjét. Kérdezem: az mi? Mondja a szomszédasszony, anyukának valami kézimunkái voltak, de nem használjuk, én odaadtam cipőpucolni. Na, mondom, én hozok egyebet, csak ezt add nekem. Kérdezi, mit csinálok vele. Mondom, ha egyebet nem, leveszem a mintát. Elhoztam, legalább hatszor kimostam, fehérítettem, megmentettem. És levettem a mintát, át kellett dolgozni, hogy sarokminta legyen belőle. Tudtam, hogy az öreg néninek nagyon szép hímzett abroszai és dívánpárnái voltak, hát mind cipőpucoló rongyot csináltak belőle. Minden így vesz el, mert nem értékeljük azt, ami van. Én soha nem tudnám nagymama százéves törülközőjét eldobni, lehet, nem is olyan gyönyörű darab, de én annak látom. A mintáját átvittem abroszra, felbontottam, megnyitottam. Egy mintát millióképpen át lehet dolgozni, nem kell mástól másolni.
Most restauráltam a Sepsiszentgyörgyi Magyar Dalárda 1921-ben készült zászlaját, megviselte az idő, volt, hogy szőnyegek alatt dugdosták, valamikor be is ázott, azon a részen volt a legtöbb javítanivaló. Sok helyen meg volt foszolva, a szálakat mind vissza kellett húzogatni, két hónapot dolgoztam vele. Ennek a zászlónak aranyból van egy harangja, nagyon védik, a zsinórok is mind aranyak rajta. Nagyon keveset tudnak a múltjáról, megkértek engem, hogy bár a technikai részét írjam le. Mi is varrtunk zászlót a Kónya Ádám Művelődési Háznak, de írtunk mellé egy levelet, hogy felkérjük bárki örököse lesz a zászlónak, amikor már érzik, hogy menthetetlen, adják a múzeumnak.
Ne ámítsuk a jövő nemzedékét
– Édesanya kultúrigazgató volt Gidófalván, és egy nap, amikor hazajött – ez valamikor az 50-es évek végén, 60-as évek elején volt, itt gyűléseztek egész nap –, úgy fel volt háborodva, mert itt a pártnál eldöntötték, hogy az árapataki hímzés hasonlít legjobban a román hímzéshez, s azt fogadják el a megyének. Amikor mennek Bukarestbe, hogy vigyenek egy-egy darabot ajándékba, akkor legyen árapataki a háromszéki hímzés. Na most tudni kell, hogy az árapataki hímzést egy brassói román kereskedő fejlesztette fel, ő hozta a mintákat, olcsó pénzért az árapataki asszonyok rengeteget varrtak. Ez a brassói román kereskedő elvitte még Párizsba is a munkákat, kiállításra is, tehát foglalkozott vele. Később ez a mintakincs került be a Székely Nemzeti Múzeumba. Nagyon szépek a minták, nagyon értékesek a munkák, de nem éppen ez a jellemző Háromszékre, nem volt ennyire romános ez a térség.
Nagyon sok olyan dolog van, ami az emberrel azt kívántatja, hogy kell hagyni valamit az utókornak, olyant, amiből el tudjanak indulni. Én azt akarom, hogy ne ámítsuk a jövő nemzedékét. Született egy olyan elhatározásunk a kézimunkakörben, hogy 2021-ben leadunk a múzeumba egy kézimunka-gyűjteményt, olyan 20–24 darabosat, már dolgozunk rajta. Mellé készítünk egy könyvet a kézimunkakör tagjaival és mindenkinek a munkájával, és úgy akarjuk, hogy azoknak a mintáknak, amelyekről tudjuk, leírjuk az eredetét is. Hogy lehessen odafigyelni, ki mit dolgozik, mert nem mindegy, hogy a mi dolgainkat félretesszük, és egy más népcsoportnak kezdjük a dolgait csinálni, és ráfogjuk, ez a miénk. Itthonit kell, nekem mindenképpen csak ez a véleményem, hogy azt csináljuk, ami a miénk.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 595
szavazógép
2017-07-05: Magazin - :

Újjáépíthető Palmüra

A háborús pusztítással súlyosan megrongált palmürai régészeti helyszín szinte teljesen helyreállítható egy olasz archeológus szerint. Az UNESCO-világörökség részét alkotó páratlan történelmi műemlékegyüttesben az Iszlám Állam fanatikusai nagyobb kárt tettek, mint egykor Aurelianus légiói.
2017-07-05: Pénz, piac, vállalkozás - Demeter Virág Katalin:

Kihívások között a Nadrágok völgyében (Magánvállalkozás)

Hosszú távra tervez Háromszéken az RGT cégcsoport, ennek egyik bizonyítéka, hogy az előző két évben több mint ötmillió eurót fordítottak technológiai bővítésre, csapatukhoz pedig folyamatos a csatlakozás lehetősége – hangzott el azon a rendezvényen, ahol együttműködő partnereik támogatását köszönték meg. Huszonnégy éve szereplője Háromszék gazdasági életének az RGT Románia, amelynek vezetői úgy látják, térségünk Délkelet-Európa készruhaiparának fontos központja lesz a jövőben is, a Szilikon-völgy mintájára egykor Nadrágok völgyének „keresztelt” körzet továbbra is termelőbázisuk marad.