Gőzerővel folyik a sepsikőröspataki bánya helyére tervezett mesterséges tó kialakítása. Jelenleg harminc-negyven autó szállítja a földet a katlanba, és dolgoznak a csatornákon is, melyek a vízcserét biztosítják majd. Tartán László vállalkozó a Háromszék érdeklődésére elmondta: a határidőből ugyan kifutottak, ám ez elsősorban a kormánytól kiutalt pénzen múlt, hiszen jóval nagyobb összegre lett volna szükség, mint amennyit a kabinet a célra szánt. Eddig mintegy 12—17 millió lejt kaptak évente, gyakran decemberben utaltak ki pénzt, a valós szükséglet azonban a 30—40 millió lejt is megközelíti.
A tervek szerint azonban — ha a kormány biztosítja a kellő finanszírozást — körülbelül két év múlva elkészül a 27 hektáros mesterséges tó, amely szabadidőközpontként működne majd, környékét parkosítanák. ,,Addig halad a munka, amíg van pénz" — mondta Tartán. Gondok akkor adódnak, amikor a központi költségvetésből nem tudják a kellő anyagi fedezetet biztosítani. A sepsikőröspataki mesterséges tó létrehozása a kabinet által finanszírozott bányarehabilitációs programban szerepel, költségeit így a központi büdzséből fedezik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.