A spanyol kormányfő szerint a „tekintélyelvű lázálmok” sosem győzhetik le a demokratikus állam egyensúlyát és nyugalmát – Mariano Rajoy tegnap Madridban reagált arra, hogy a katalán függetlenségi pártok törvényjavaslatba foglalták: 48 órán belül egyoldalúan kinyilvánítanák az elszakadást Spanyolországtól, ha az októberi népszavazáson a többség arra szavaz.
„Spanyolország olyan ország, amely példaértékű demokráciájával képes választ adni a jövő kihívásaira, (...) amelyekkel vissza akarnak vinni minket a múltba” – fogalmazott a miniszterelnök a spanyol kereskedelmi kamara rendezvényén mondott beszédében. Mariano Rajoy arra kérte a sok „józan, demokrata, mérsékelt, a katalán kormány radikális és megosztó fordulata miatt elfeledett katalánt”, valamint a többi spanyolt, hogy őrizzék meg a jövőbe vetett bizalmukat.
A Junts pel Sí (Együtt az igenért) kormánypárt és a Népi Egység baloldali nacionalista párt kedden mutatta be Barcelonában törvényjavaslatát, amely a referendum végrehajtásáról és az azt követő lépésekről szól.
Amennyiben a többség elutasítja a függetlenséget, új helyi választásokat írnának ki Katalóniában – áll a dokumentumban, amely nem köti minimális részvételhez a népszavazás érvényességét, azaz annak eredményét mindenképpen érvényesnek tekintik.
A törvényjavaslat várhatóan augusztus végén kerül a katalán parlament elé.
A katalán kormány annak ellenére elkötelezett a népszavazás október 1-jei megrendezése mellett, hogy azt a spanyol alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította, és a spanyol törvényhozás többsége is elutasította.
A katalán kormány megbízásából készült legutóbbi, március végi hivatalos közvélemény-kutatáson a megkérdezettek többsége, 48,5 százalék válaszolta azt, hogy nem támogatná a függetlenséget, míg 44,3 százalék nyilatkozott úgy, hogy az elszakadásra voksolna.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.