G20-találkozóNehéz csúcs elé néznek

2017. július 6., csütörtök, Világfigyelő

Nehéznek ígérkezik a G20-csoport hamburgi csúcstalálkozója, és bizonytalan a tárgyalások kimenetele – mondta Angela Merkel német kancellár tegnap Berlinben.


A vezető ipari államokat és a legnagyobb feltörekvő országokat, valamint az EU-t mint intézményt összefogó csoport soros elnöki tisztségét betöltő Németország kormányfője Hszi Csin-ping kínai államfővel folytatott megbeszélése után tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy szoros az együttműködés az előző soros elnök Kínával és a következő soros elnök Argentínával.
„Az úgynevezett trojka együttműködése révén azt hiszem és remélem, hogy sikerül elkerülni néhány zátonyt, de nem tudom, hogy milyen lesz a végeredmény” – mondta Angela Merkel a pénteken kezdődő találkozóról. Megjegyezte: a húsz eltérő fejlettségű és más-más elképzelésekkel rendelkező tagot „nem egyszerű összehozni”.
Röviddel a kancellár sajtónyilatkozata után szóvivője, Steffen Seibert sajtótájékoztatón jelezte, hogy a G20-csúcs zárónyilatkozata még nincs készen, a szövegen dolgozó delegációk „nehéz” megbeszéléseket folytatnak.
Azzal kapcsolatban, hogy német várakozások szerint főleg az éghajlatváltozás megfékezése és a szabadkereskedelem ügyében az Egyesült Államokkal támadt nézeteltérések akadályozhatják a kétnapos találkozó sikerét, a kormányszóvivő azt mondta, hogy a „serpáknak” – a csúcsértekezlet előkészítésén dolgozó diplomatáknak – nem csak egy G20-tag miatt van nehéz dolguk.
A kancellár a hétvégén a G20-csúccsal kapcsolatban megjelent videóüzenetében is hangsúlyozta: szerinte a húszak feladata a mindenki számára hasznos, azaz „inkluzív” és fenntartható gazdasági növekedés elérése a változó, egyre inkább „multipoláris”, többpólusú világban. Ezért éppen úgy szükség van a párizsi klímavédelmi egyezményre, mint a piacok nyitottságára és a korábbiaknál jobb szabadkereskedelmi egyezményekre, amelyek fogyasztóvédelmi, szociális és környezetvédelmi előírásokat is tartalmaznak – mondta Angela Merkel. Kiemelte: „a világ fejlődése egész biztosan nem lesz fenntartható és inkluzív, ha mindent úgy csinálunk tovább, ahogy eddig”.
A G20 csoport informális egyeztető fórum, 1999 óta működik, első csúcstalálkozóját 2008-ban tartotta az akkor elmélyült pénzügyi világválság hatására. Tagjai: Argentína, Ausztrália, Brazília, a Dél-afrikai Köztársaság, Dél-Korea, az Egyesült Államok, Franciaország, India, Indonézia, Japán, Kanada, Kína, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Oroszország, Törökország, Szaúd-Arábia és az Európai Unió. Állandó vendég Spanyolország, a német soros elnökség vendége pedig Hollandia és Norvégia. A csoport munkájában a legfontosabb nemzetközi és regionális szervezetek is részt vesznek, köztük a Világbank, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet és a Nemzetközi Valutaalap.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2017-07-06: Világfigyelő - :

Rajoy: „Tekintélyelvű lázálom” a népszavazás (Katalán függetlenség)

A spanyol kormányfő szerint a „tekintélyelvű lázálmok” sosem győzhetik le a demokratikus állam egyensúlyát és nyugalmát – Mariano Rajoy tegnap Madridban reagált arra, hogy a katalán függetlenségi pártok törvényjavaslatba foglalták: 48 órán belül egyoldalúan kinyilvánítanák az elszakadást Spanyolországtól, ha az októberi népszavazáson a többség arra szavaz.
2017-07-06: Világfigyelő - :

Akár az EU-ból is kilépnek

A lengyelek több mint 51 százaléka akkor is ellenezné a muzulmán országokból érkező menekültek befogadását, ha emiatt az országnak távoznia kellene az Európai Unióból (EU) – derül ki az IBRIS közvélemény-kutató tegnap közzétett felméréséből.