G20-CsúcsRészleges egyezség született

2017. július 10., hétfő, Világfigyelő

Egyetértésre jutottak a világ tizenkilenc legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót mint intézményt tömörítő G20 csoport hamburgi csúcsértekezletének résztvevői szombaton egy kompromisszumos zárónyilatkozat elfogadásában, amelyben kinyilvánítják, hogy folytatják a küzdelmet a protekcionizmus és a tisztességtelen kereskedelmi üzelmek ellen, visszafordíthatatlannak tekintik és támogatják a párizsi klímaegyezmény zökkenőmentes megvalósítását, miközben tudomásul veszik, hogy az Egyesült Államok kimarad belőle.


A csúcstalálkozó középpontjában politikai szempontból a klímavédelem állt. Először fordult elő a G20-csúcsok történetében, hogy a zárónyilatkozatban egy nézetkülönbséget rögzítettek, nevezetesen az Egyesült Államok különállását a klimavédelem ügyében. Vlagyimir Putyin orosz elnök dicsérte Angela Merkel német kancellárt azért, hogy a G20-csoport tizenkilenc országát rá tudta bírni a párizsi klímaegyezmény megerősítésére. A szabadkereskedelem ügyében Trump ellenállása miatt a zárónyilatkozat visszalépést jelent a korábbiakhoz képest. A G20 ebben elismeri a „legitim védőeszközök szerepét a kereskedelemben”, engedményt téve ezzel Trump bezárkózó politikájának. Viszonzásul bekerült a dokumentumba a protekcionizmus elutasítása. Csakhogy ezt a fogalmat különbözőképpen értelmezik: Donald Trump a maga „Amerika az első” politikáját nem tartja protekcionizmusnak, míg az európaiak igen.
A csoport támogatta Merkel új partnerségi kezdeményezését Afrikával. A jövőben nemcsak klasszikus fejlesztési segélyeket adnak a fekete kontinensnek, hanem elősegítik a magánbefektetéseket is. Merkel javaslata megállapodásokat irányoz elő a reformorientált afrikai országokkal az infrastrukturális projektekbe történő beruházások keretfeltételeinek javítására is.
A találkozó keretében Merkelnek sikerült egy számára fontos projektet is előmozdítania: a fejlődő országokbeli női vállalkozók számára nemrég létesített világbanki alaphoz további adományígéretek érkeztek. Eddig már az alapban 325 millió dollár gyűlt össze. Trump elnök 50 millió dollárt ajánlott fel.
Merkel záró sajtóértekezletén elégedetten nyilatkozott a csúcs eredményeiről. Örömét fejezte ki, hogy a G20 egyetért a piacok nyitva tartásában és a protekcionizmus elleni küzdelemben. Megerősítette viszont azt a meggyőződését, hogy Európának jobban kell „emancipálnia magát” az Egyesült Államokkal szemben. „Nekünk, európaiaknak részben a saját kezünkbe kell vennünk sorsunkat. Ez jót tesz Európának” – mondta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2017-07-10: Belföld - :

Brüsszelbe utazik a kormányfő

Brüsszelbe látogat és az Európai Unió minden magas rangú köztisztviselőjével találkozik jövő héten Mihai Tudose kormányfő – jelentette be szombaton Victor Negrescu európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter.
2017-07-10: Világfigyelő - :

Alakul az amerikai–orosz kapcsolat

Vlagyimir Putyin orosz elnök a hamburgi G20-csúcsértékezlet végén úgy értékelte, sikerült munkakapcsolatot létesítenie Donald Trump amerikai elnökkel, és jó oka van azt hinni, hogy legalább részleges együttműködés jöhet létre Washingtonnal.