Alakul az amerikai–orosz kapcsolat

2017. július 10., hétfő, Világfigyelő

Vlagyimir Putyin orosz elnök a hamburgi G20-csúcsértékezlet végén úgy értékelte, sikerült munkakapcsolatot létesítenie Donald Trump amerikai elnökkel, és jó oka van azt hinni, hogy legalább részleges együttműködés jöhet létre Washingtonnal.


Sajtóértekezleten nyilatkozva az orosz elnök elmondta, találkozójukon megállapodtak Trumppal, együtt fognak működni a kiberbiztonság terén. „Megállapodtunk az amerikai elnökkel abban, hogy létrehozunk egy munkacsoportot, és együtt fogunk dolgozni azon, hogyan tudjuk közösen ellenőrizni a kiberbiztonságot, hogyan tudjuk biztosítani a nemzetközi jogi normák betartását ezen a területen, és azt, hogy ne történjen beavatkozás idegen államok belügyeibe. Ez esetben elsősorban Oroszországról és az Egyesült Államokról van szó” – mondta.
Újságírói kérdésekre válaszolva az orosz elnök elmondta, a Donald Trumppal pénteken tartott kétoldalú találkozóján – amely a tervezett fél óra helyett két óra húsz percig tartott – arról biztosította az amerikai elnököt, hogy Oroszország nem avatkozott be az amerikai elnökválasztásba. Putyin szerint Trump elfogadta ezt az állítást.
Oroszország nem fog beavatkozni a szeptemberben esedékes németországi választásokba sem – szögezte le Putyin.
Putyin teljesen normális tárgyalópartnernek nevezte az amerikai elnököt, és azt mondta: „A televízióban látott Trump különbözik a valóságos embertől. Abszolút pontos, úgy reagál, ahogyan elvárod a beszélgetőtársadtól, meglehetősen gyorsan elemez és válaszol a feltett kérdésekre.”

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2017-07-10: Világfigyelő - :

Részleges egyezség született (G20-Csúcs)

Egyetértésre jutottak a világ tizenkilenc legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót mint intézményt tömörítő G20 csoport hamburgi csúcsértekezletének résztvevői szombaton egy kompromisszumos zárónyilatkozat elfogadásában, amelyben kinyilvánítják, hogy folytatják a küzdelmet a protekcionizmus és a tisztességtelen kereskedelmi üzelmek ellen, visszafordíthatatlannak tekintik és támogatják a párizsi klímaegyezmény zökkenőmentes megvalósítását, miközben tudomásul veszik, hogy az Egyesült Államok kimarad belőle.
2017-07-10: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Hangulatos fúvóskoncert a főtéren

Fúvószene járta be szombat délután Sepsiszentgyörgy belvárosát, a főtéren tapssal fogadták a felvonuló csíkszentsimoni (fotó), galaci, kézdivásárhelyi és tótkomlósi zenekarokat. A Kováts András Fúvósegyesület meghívására 650 zenész érkezett hétvégére a megyeszékhelyen és Rétyen zajló huszonhatodik nemzetközi fúvóstalálkozóra.