Fúvószene járta be szombat délután Sepsiszentgyörgy belvárosát, a főtéren tapssal fogadták a felvonuló csíkszentsimoni (fotó), galaci, kézdivásárhelyi és tótkomlósi zenekarokat. A Kováts András Fúvósegyesület meghívására 650 zenész érkezett hétvégére a megyeszékhelyen és Rétyen zajló huszonhatodik nemzetközi fúvóstalálkozóra.
A Sepsiszentgyörgyön hangulatos térzenét játszók mellett újtusnádi, csíkbánkfalvi, sepsibükszádi, zágoni, barátosi és uzoni fúvósok is csatlakoztak a rendezvényhez, tegnap délben pedig felvonultak Réty központjában, majd hangversenyt tartottak a település sport- és kulturális központjában.
Az ismerkedést, a találkozást, az egymástól tanulást nevezte a találkozó céljának Maksai József, aki úgy értékelte, a fúvószene nem a régi idők zenéje. A rétyiek karmestere elmondta, az idősebb korosztály a majálisok zenéjéhez szokott, ez adta valamikor a táncmulatságok hátterét, a találkozóra eljött zenekarok azonban koncert-fúvószenekarok, amelyek számukra hangszerelt darabokat játszanak, könnyűzenétől a klasszikusig, szélesebb lett a repertoárjuk, és előadásokat is tartanak. Jó hír, hogy ez a muzsika érdekli az ifjabbakat, az utánpótlás pedig biztosított – állítja Maksai József, aki példaként hozta fel: Rétyen nagyon sok fiatal szeretne zenélni, és amíg nem kerül hangszer a kezükbe, addig furulyáznak, énekelnek. „Vonzó számukra az összetartó közösség, és szeretnének részesei lenni, de kitartás kell hozzá, amíg eljutnak addig, hogy megszólaljon a hangszer. Általában átvészelik ezt az időszakot, igaz, hogy van lemorzsolódás, hosszabb-rövidebb ideig tartó kimaradás, de sokan visszaállnak a zenekarba” – vázolta lapunknak.
A rétyi felnőtt-fúvószenekar 73 tagot számlál, 22 gyerek a kis zenekarban játszik, továbbá 30–35 elemi iskolás furulyást is oktatnak, akik Maksai József szerint már tudják, milyen hangszeren szeretnének játszani a jövőben.