Elutasították Grindeanu óvását

2017. július 13., csütörtök, Belföld

Az alkotmánybíróság befogadhatatlanként elutasította tegnap Sorin Grindeanu volt kormányfő óvását, amelyben azt kifogásolta, hogy a leváltását eredményező bizalmatlansági indítvány elbírálásakor a parlamentben nem tartották be a szavazás titkosságát.
 

 

Grindeanu korlátozott jogkörökkel, de még hivatalban volt, amikor azt jelezte az alkotmánybíróságnak, hogy a szavazás titkosságára vonatkozó házszabályi előírás megsértése miatt szerinte alkotmányos természetű jogi konfliktus keletkezett az államhatalom két ága, a kormány és a parlament között. Az alkotmánybíróság elnökének írt levelében Grindeanu leszögezte: nem a voksolás eredményének megsemmisítését kéri, csak arra keres megoldást, hogy a törvényhozók a jövőben megszorítások nélkül, kizárólag a választóik érdekeit és saját meggyőződésüket szem előtt tartva adhassák le voksukat azokban az esetekben, amelyekben a házszabály titkos szavazást ír elő. Azt kifogásolta, hogy a Szociáldemokrata Párt törvényhozói a pártvezetés döntését végrehajtva látható módon adták le szavazataikat, ezt pedig – az esetleges „árulók” leleplezése érdekében – folyamatosan ellenőrizték is az urnák mellé kirendelt szociáldemokrata honatyák. A parlament álláspontja szerint Grindeanu már nem fordulhatott a kormány nevében az alkotmánybírósághoz, mert amikor ezt megtette, már megjelent a közlönyben, hogy a törvényhozók megvonták kormányától a bizalmat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2017-07-13: Belföld - :

Kelemen Hunor: Elődje nyomdokain Iohannis

Klaus Iohannis államfő hivatali elődje, Traian Băsescu útját járja azzal, hogy Székelyföldre látogat – fejtette ki tegnap Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A szövetség vezetői, illetve székelyföldi parlamenti képviselői nem kaptak meghívást Iohannis jövő keddi, székelyföldi látogatására.
 
2017-07-13: Belföld - :

Vádalkut kötött Para Lóránt

Vádalkut kötött a korrupcióellenes ügyészséggel Para Lóránt, a környezetvédelmi minisztérium korábbi főtitkárhelyettese, akit vesztegetés elfogadásával vádolt meg májusban az ügyészség. A megállapodás értelmében Para elismeri a vesztegetés elfogadására vonatkozó vádakat, cserébe pedig a vádhatóság csupán három év felfüggesztett szabadságvesztést javasol számára.