Vádalkut kötött Para Lóránt

2017. július 13., csütörtök, Belföld

Vádalkut kötött a korrupcióellenes ügyészséggel Para Lóránt, a környezetvédelmi minisztérium korábbi főtitkárhelyettese, akit vesztegetés elfogadásával vádolt meg májusban az ügyészség. A megállapodás értelmében Para elismeri a vesztegetés elfogadására vonatkozó vádakat, cserébe pedig a vádhatóság csupán három év felfüggesztett szabadságvesztést javasol számára.
 

 

A még június végén született megállapodásról szóló közlemény értelmében a dossziét elküldték az ügyben illetékes bukaresti törvényszéknek. A vádhatóság tájékoztatása szerint a kiválasztott védő jelenlétében Para nyíltan beismerte bűnösségét, és egyetért azzal, hogy három év felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtsák miatta. Emellett 60 napi közhasznú munkát is kell végeznie.
A nyomozó hatóság szerint Para Lóránt 2010-ben 250 ezer lej csúszópénzt kapott egy cégtől, amelyet a minisztérium ötmillió lej értékű gátépítési munkálattal bízott meg. A gyanúsított ugyanebben az évben egy alárendeltjétől tengerparti és ausztriai üdüléseket fogadott el, cserében az illető megtarthatta vezetői posztját a Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium alárendeltségébe tartozó intézmény élén. Az ügyészség számítása szerint Para 18 376 lej értékben vakációzott a román tengerparton, 4485 lej értékben pedig Ausztriában, üdüléseit beosztottja fizette.
Para Lóránt az RMDSZ háromszéki szakpolitikusaként töltött be különböző tisztségeket bukaresti tárcáknál – többnyire Borbély László miniszteri mandátumai idején –, korábban például a fejlesztési és lakásügyi minisztérium igazgatója is volt. Tagja volt ugyanakkor a politikusok és köztisztviselők összeférhetetlenségét vizsgáló Feddhetetlenségi Ügynökség vezetőségének, valamint a többségében állami tőkével működő Eximbank igazgatótanácsának is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2017-07-13: Belföld - :

Elutasították Grindeanu óvását

Az alkotmánybíróság befogadhatatlanként elutasította tegnap Sorin Grindeanu volt kormányfő óvását, amelyben azt kifogásolta, hogy a leváltását eredményező bizalmatlansági indítvány elbírálásakor a parlamentben nem tartották be a szavazás titkosságát.
 
2017-07-13: Belföld - :

Kampány vagy látogatás?

Meglepőnek tartják a román hírportálok, hogy Klaus Iohannis államfő hivatalos látogatást tesz Székelyföldön, és az elnök választási érdekeit sejtik a háttérben. Dan Tapalaga, a Hotnews.ro vezércikkírója emlékeztet: a 2014-es elnökválasztáson Iohannis a két magyar többségű megyében érte el a legjobb eredményt. Úgy vélte, Iohannis nem fogja tudni megkerülni az olyan kényes témákat, mint a közigazgatási anyanyelvhasználat, a kétnyelvű utcanévtáblák és a zászlók kérdése, és nehezen fogja elhitetni székely választóival, hogy komolyan érdeklik ezek a problémák, amikor mandátuma kezdetétől mostanig elhanyagolta őket.