Tegnap délben a Vigadó emeleti kistermében György Ervin prefektus jelenlétében került sor az újonnan megválasztott önkormányzat, polgármester és alpolgármester beiktatására. Simona Ghica kézdivásárhelyi bíró felolvasta a választás eredményét, mely szerint a céhes város új polgármestere az MPP színeiben megválasztott Rácz Károly.
A többségben levő Magyar Polgári Párt Szarvadi Józsefet javasolta alpolgármesternek, aki tíz voksot kapott. Mindkét párt szavazógépezete pártfegyelem szerint, hibátlanul működött. A gyűlés végén Tamás Sándor, a megyei tanács új elnöke gratulált Rácz Károlynak és győztes csapatának, s támogatásáról biztosította őket. Rácz Károly polgármester elmondta: vége a választási kampánynak, politikai színezettől függetlenül, közösen a város érdekében kell munkálkodni. György Ervin kormánymegbízott köszönetet mondott Török Sándor leköszönt polgármesternek és csapatának négyéves eredményes munkájukért, kiemelve, hogy megyénk települései közül Kézdivásárhely fejlődött a legdinamikusabban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.