Lépten-nyomon azt hallom, és jómagam is voltam abban a helyzetben, hogy betegebb voltam a betegeimnél:
– akár balesetem után
– akár hasmenéssel perfúzió után
– akár öt fog kihúzása és a vele járó fájdalom után.
Ez nem érdekelt senkit, sőt, még jöttek a reklamációk, hogy miért nem gyorsabban vizsgálunk – holott éppen újraélesztettünk... vagy nagyon összetörtek, fáradtak, bánatosak voltunk egy fiatal sikertelen újraélesztése vagy történetesen halála miatt.
S ez érdekelt valakit a munkatársainkon, kollégáinkon kívül? Sokszor sírtunk együtt a hozzátartozóval, sokszor örültünk együtt egy sikeres újraélesztés után.
Kit érdekelt az, ha lázasan, trombózissal, köhögve dolgoztak a kollégáim? S érdekel most valakit az, hogy 12 orvosi poszton 3–4 orvos dolgozik?
Igen, ez így van! Nehéz, de mit lehet tenni? Nem bírják a fiatal orvosok azt a nagy volumenű munkát, amit mi, öregek, sajnos. Ugyanakkor nagyon helyesen nem engedik, hogy az orruknál fogva vezessék őket, mert a sok tanulás, vizsga, munka után emberibb munkafeltételek felé vonzódnak. Jól teszik, hogy kipróbálják magukat olyan körülmények között, ahol megbecsülik őket.
Sajnos, a múlt rendszerben is rugdostak, megaláztak, szétdobáltak minket az országban. S ez a rendszer – ha nem voltál képes felkerülni valahová, nem tudtál „bedőlni” vagy valakinek a rigolyáját hallgatni – elnyomott, kigúnyolt, nem fizetett meg, s – főleg, ha több gyermeked volt – emberszámba se vett. Pedig egy többgyerekes édesanya érzékenyebb a világ dolgaira, jobban odafigyel más gyerekére is.
S mit mond az utca hangja: könnyű az orvosnak, gazdag, pénze, palotája, nyaralója van... mindenre futja. Hát igen, ennek nagy ára van: a hirtelen halál, az agyvérzés, baleset, rákos megbetegedés stb. Ezért nincs orvos, nem becsül meg a politika, nem fő szempont az egészség.
Dr. Gáll Anna
