Létszámstop és magasabb adóterhek

2017. július 21., péntek, Belföld

A kormány tegnapi ülésén létszámstopot rendelt el az év végéig a központi közigazgatásban, és magasabb adóterheket rótt ki a részmunkaidősöket foglalkoztató vállalkozókra.

A kabinet döntését Mihai Tudose miniszterelnök jelentette be, aki közölte: az utóbbi időben túl sok személyt alkalmaznak a központi közigazgatásban a különböző intézmények, aminek véget kell vetni. Leszögezte: senkit nem fognak elbocsátani, hanem felmérik az intézmények valós humánerőforrás-igényét, és megpróbálják hatékonyabbá tenni működésüket, hogy a rendelkezésükre álló emberállománnyal is tudják ellátni feladataikat. Az állások befagyasztása nem érvényes az oktatásban és az egészségügyben. A kormány augusztus 1-jétől az adótörvénykönyvet is módosította. Így azok a vállalkozók, akik részmunkaidőben foglalkoztatnak alkalmazottakat, több társadalombiztosítási járulékot fizetnek majd, mert augusztustól az 1450 lej bruttó minimálbér alapján számolják ki az államkasszába befizetendő járulékokat. A törvény hatálya alól kivételt képeznek azok a vállalkozók, akik diákokat vagy maximum 26 éves egyetemi hallgatókat, legfeljebb 18 éves inasokat, fogyatékosokat vagy nyugdíjasokat foglalkoztatnak pár órában. Mihai Tudose szerint a részmunkaidős alkalmazást sok vállalkozó adócsalásra használja.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-07-21: Belföld - Nagy D. István:

Mélyül a káosz

Kimondottan sok jel utal arra, hogy a romániai belpolitika 27 évvel a rendszerváltás után sem képes túllépni bizonyos determináltsági jellemzőin, legyen szó a pártok politikai patronázs (zsákmányszerző) alapú, klientelista működéséről, az iliescu-i sajátos balkáni gaulle-izmusról, annak túlélő formáiról vagy a mélyállam (deep state) jelenségről. A politikai szféra letisztulási folyamata nemhogy lezárult volna, sokkalta inkább mélyülni látszik a káosz, a kiútról pedig egyelőre csak hipotézisekben lehet beszélni – nagyjából ezekre a következtetésekre jutottak a Román belpolitika, a szervezett káosz iskolapéldája című kerekasztal előadói szerdán Tusványoson.
2017-07-21: Belföld - :

Mi kapjuk a legkisebb támogatást

A HotNews hírportál által közzétett adatok szerint csak egy olyan megyéje van Romániának, amely lakosságarányosan kevesebb pénzt kap a központi költségvetésből helyi fejlesztésekre, mint Hargita és Kovászna megye: az amúgy is nagyon fejlett Ilfov.