A kerekasztal résztvevőinek – Bakk Miklós politológus, a Sapientia EMTE oktatója, Illyés Gergely politológus, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa, Székely István politológus, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Székely István Gergő politológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet részéről, valamint Molnár Zsolt volt miniszterelnöki tanácsos – megállapításaiból leszűrhető következtetés elsőre az, hogy továbbra sem tapasztalható konszolidáció a román politikában, sem a pártrendszer terén, sem a hatalmi ágak viszonya tekintetében, és úgy tűnik, ez a valójában kaotikus állapot képes önmagát újratermelni. Előbbi esetében, amint azt Bakk Miklós, valamint Székely István Gergő igen alaposan elemezte, továbbra is erőteljesen jelen vannak azok a tényezők, amelyek folytán máig érvényes Titu Maiorescu jogász, filozófus, 1912 és 1914 között Románia miniszterelnökének híres megállapítása: „tartalom nélküli formák”. A jelenlegi politikai pártok alapvető jellegeikben nem mutatnak nagy eltérést a 19. század derekán, a modern román politika hajnalán megjelentekhez képest, hiszen esetükben sem az ideológiai alap vagy a programhűség a meghatározó, sokkal inkább a klientelista, „az államból élés” mentalitása. Ennek a hozzáállásnak egy igen laza strukturális egység a hozadéka, és ez lehet a magyarázata egyebek mellett a gyakori politikai migrációnak, illetve a koalíciós fegyelem lazaságának – vonták le némileg más megközelítésből a következtetést az előadók. A klientelista pártszerkezet újbóli, 1989. utáni kialakulásának egyik meghatározó tényezője volt ugyanakkor az a folyamat, ahogyan a Román Kommunista Pártot felszámolták, illetve a kelet-közép-európai térségben egyedülállóan magas létszámú tagság további sorsa eldőlt: a frissen alakult pártokba oszlott el, ideológiától függetlenül. Székely István Gergő elemzése ugyanakkor egy másik fontos aspektust is érintett: noha a Szociáldemokrata Párt minden belső hatalmi harc – melynek egyik jele a már meghonosodott szokás: a meggyengült elnökök igen gyors „kivégzése” – ellenére egy erős, túlélni képes tömörülésnek tűnhet, a valóság inkább azt mutatja, hogy nem lehet erős pártokról beszélni Romániában. Ezt súlyosbítja, hogy a 2016-os decemberi választások nyomán kialakult kormánykoalíciónak nincs ellenzéke, ami semmilyen körülmények között nem tekinthető egészségesnek.
A jelenlegi helyzetről igen markánsan Illyés Gergely fogalmazott: meglátása szerint a decemberi választás óta nemhogy stabilizációról lehetne beszélni, hanem inkább a káosz felfokozódása figyelhető meg. Ennek árulkodó jele, hogy a Szociáldemokrata Párt nem tudta kihasználni a decemberben megszerzett kényelmes többséget, sőt, egyre növekvő instabilitásról tett tanúbizonyságot, arról nem beszélve, hogy a jelen kormányprogram lassan, de biztosan egy kudarc, amit még egy belső konfliktus mentén kirobbantott kormányválsággal is sikerült súlyosbítani. Történik mindez olyan körülmények között, amikor az ellenzék gyakorlatilag mély válságban van, még az üdvöskének kikiáltott Mentsük meg Romániát Szövetség (MRSZ) is igen kínos helyzetbe került Nicuşor Dan elnökük távozása nyomán. Az előadók egyébként szinte egybehangzóan protest-tömörülésként azonosították az MRSZ-t, melynek bázispolitikáját elhibázottnak vélik. Illyés Gergely rámutatott: a választók jelentős részének lassan elege van ebből az egészből, erre utal a választásokon való alacsony részvétel is, illetve az ellenzék által elért siralmas eredmény, ami helyzetbe hozta a szociáldemokratákat.
Az árnyékhatalom
Amint azt Rostás Péter-István, a Kolozsvári Rádió magyar adásának szerkesztője moderátorként felvetette, hatalmi viszonyokról aligha lehet beszélni az úgynevezett pártokon felüli hatalom létének vagy nemlétének megvitatása nélkül, illetve a francia modell alapján (pontosan Charles de Gaulle tábornok által Franciaországban 1958-at követően meghonosított, a nevét viselő rendszer) Ion Iliescu elnök által meghonosított „félelnöki” demokrácia (melynek alapjait az 1991-es alkotmányban részben lefektették) elemzése nélkül. Előbbi kapcsán Székely István Emil Constantinescu volt államfő példáját hozta fel, aki mögött köztudottan nem állt államapparátus, és ez mind őt, mind politikai tömörülését „légüres térbe terelte”, míg a ’90-es évek ellenpéldája ezen a téren Ion Iliescu, aki mindvégig erre a hatalomra támaszkodott, illetve 1990 után nem folytatott „nagytakarítást”, hanem bevonta az új államszerkezet kialakításába ezeket az elemeket, és mindvégig rájuk támaszkodott, így 2000-es visszatérése sem volt meglepő. Székely István hozzátette: az alkotmány ugyan nem feltétlenül az elnöki rendszert alapozza meg, de más parlamentáris demokráciákkal ellentétben nem is kezeli kizárólag szimbolikus tisztségként az államfői méltóságot. Az iliescu-i félállami rendszert a 2003-as alkotmánymódosítás elég mélyen érintette, csökkentek az elnök jogkörei – magyarázta Székely István, hozzátéve, 2006 hozott újabb fordulatot ilyen téren, amikor Traian Băsescu államfő a nemzetközi közhangulathoz is igazodva kijelentette, paktumra lép a titkosszolgálatokkal, mely tendencia azóta is fenáll. Băsescu más szempontból is „átállította a váltókat”, hiszen elnöksége alatt megszilárdult az úgynevezett kohabitáció, azaz a parlamenti többség és az államfő politikai színezete eltért egymástól, és kénytelenek voltak „együtt élni” ezzel a helyzettel. Székely István szerint csak hipotetikusan megközelíthető kérdés, hogy a titkosszolgálatok szerepe meddig terjed ebben a kohabitációban, tény, hogy az alkotmánymódosítással a titkosszolgálatok maradtak az államfő „jogosítványai”, tevékenységük pedig (ideértve a korrupcióellenes harcban való beolvadásukat is) az elnöki hatalom megerősítését is szolgálja. Székely István és az utána szólók is felvetették: egyelőre nem eldönthető, hogy Klaus Johannis jelenlegi államfő örököse vagy terméke ennek a rendszernek, tény viszont, hogy a mélyállam (deep state) jelenségének több jele most is megfigyelhető.
Okok, remények
A politikai paletta kiegyensúlyozódása kapcsán az előadók mindannyian szkeptikusan nyilatkoztak. Az okok között kiemelték, hogy jelenleg komoly válság tapasztalható karizmatikus személyiségek terén, nem csak a jobboldalon. Vélhetőleg a korrupcióellenes harc és a hozzá köthető titkosszolgálati tevékenység is elriasztó hatású, talán ezért sokan (főképp Erdélyből) inkább maradnak a helyi támogatottság adta biztos pozíciók mellett, és nem akarnak az országos politikai harcba beszállni. Molnár Zsolt szerint a regáti politikai elit hajlamosabb a központi hatalom köré tömörülni, és ez minden politikai alakulatra jellemző. Székely István úgy vélte, életképes ellenzékről talán akkor lehet majd beszélni, ha „a jobboldal lesz hatalmon”.