Markó Béla elégedettségén végül is nincs miért csodálkoznunk, a liberális—RMDSZ kormány csak jót mond magáról, példátlan gazdasági fejlődésről beszél, s nagy reményekről, dacára annak, hogy se az intézményi reformok, se az uniós pénzek lehívása terén nem jeleskedtek. A mezőgazdaság helyzete drámainak nevezhető, a tanügy a középszerűség melegágya, az egészségügy egyelőre a reformnak nevezett folyamat kínjait nyögi, se a betegek, se az orvosok helyzete nem javult, az ipargazdaságnak az a része, mely sikeres privatizációt tudhat maga mögött, fejlődik, a többi haldoklik, az energetikai ágazat nagy szélhámosságok színtere, az infrastruktúra fejlesztése döcög ugyan, de oly nagy a lemaradás, a kapkodás, hogy alig érzékelhető a javulás, a szegénység változatlanul nagy és gyötrő, ezen belül arcpirító a gyermekek egy jelentős részének sorsa, nemcsak a hiányzó kenyér miatt, hanem az elvadult szülők viselkedése okán is. És a nyugdíjasok hatvan százalékának 300 új lejből kellene megélniök.
Felsorolni sem lehet a kincstári optimizmust meghazudtoló adatokat, s még számba sem vettük a magyarság másfél évtizedes követeléseinek helyzetét, az RMDSZ a kormánykoalíció tagjaként még a puha kulturális autonómiát szavatoló törvényt sem tudta átverekedni a parlamenten, a tanügyi törvény kisebbségellenes cikkelyeit képtelen volt megváltoztatni, az önálló Bolyai Egyetem újraindításáért folytatott harcot teljesen a civil szervezetekre bízta, s nagy botrányok idején szabályosan lapított, de nem jeleskedett az egykor államosított magyar vagyonok visszaszolgáltatása terén sem, s a kultúrának, a médiának — protekcionista magatartása eredményeként — többet ártott, mint használt.
Az RMDSZ jó ideje pártként viselkedik, emiatt, de finom vegyes vezetése, elvtelen kompromisszumai miatt is elkopott, elveszítette híveinek igen jelentős részét. Markó Béla mindezek tudatában, a népszavazáson kapott hideg zuhany dacára bízik abban, hogy ő maga — szabadulva a kormányzás nehéz feladata alól — megújítja a szövetséget. Túl rég próbálkozik, s közben a dolgok egyre rosszabbra fordulnak. Románia legrégibb (tehát legtapasztaltabb) pártvezetőjeként észre kellene vennie, hogy talmi álmokat kerget. Már a lányokat, nem az ágyakat kell kicserélni. És a madámnak sem muszáj maradnia...
