Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Élet a szórványban /1./Kóborban találkoztak a reformátusok

2017. augusztus 1., kedd, Riport

Amikor a háromszéki ember Olthévíznél letér a Brassót Segesvárral összekötő főútról, és a Hortobágy-völgybe vezető dombok között kanyarog, egy kicsit otthon, egy kicsit pedig idegenben érzi magát. Otthonosságot az Olt kölcsönöz, de a parlagon maradt földek, az alsókománai, királyhalmi, szásztyúkosi idegen szó és az elhanyagolt falukép mégsem válik a sajátjává. Csak akkor érezni, hogy azért még Székelyföld déli peremén járunk, amikor a kóbori utcán az első idős ember reánk köszön: Békesség Istentől! A szomszéd megye legkisebb önálló református egyházközségébe a Brassói Református Egyházmegye által szervezett szórványtalálkozó alkalmából látogattunk el július 14-én, ahová a Nagy-Küküllő és az Olt mente, Bákó környéke és a déli Regát, valamint Fogarasföld, Szeben vidéke több mint harminc településéről érkeztek hívek.

  • Évtizedek óta nem voltak ennyien a kóbori templomban A szerző felvétele
    Évtizedek óta nem voltak ennyien a kóbori templomban A szerző felvétele


Reggel még üresek voltak Kóbor utcái, csak a rendőrök jelenléte jelezte, hogy itt valami készül. A lelkészi hivatal udvarán ellenben nagy volt a sürgés-forgás, közel háromszáz ember fogadására készültek. Miután a régió eddigi legnagyobb szórványtalálkozójának résztvevői össze­sereglettek, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke imával indította útjára a menetet a református vártemplom felé.
Az egykori lutheránus Kőhalomszék egyetlen református falujának temploma pontos keletkezéséről nincsenek adatok, mivel az 1802-es tűzvész alkalmával leégett az istenháza, és a dokumentumok odavesztek. Feljegyzések szerint az 1600-as évek közepén egy korábbi papi széket újíttattak fel, ami azt bizonyítja, hogy a templom jóval korábban épült – erről tudósít Kósa Jolán tanító, a húsz évvel ezelőtt megírt és a szórványtalálkozó alkalmából kiadott kóbori monográfiában.

Akinek ajkán elnémul az anyanyelv, szívéből kihull a hit
„Örvendeztess meg bennünket annyi napon át, ahányon át megpróbáltál. Annyi éven át, ahányban rossz sorsunk volt” – a 90. zsoltár 15. verséből vett idézetre építette igehirdetését Erdély református püspöke, hangsúlyozva: az élethez az öröm és a bánat is hozzátartozik, és mindkettőben velünk van Isten. Kató Béla párhuzamot vont Mózes története és a szórványlét között, azt mondta, a negyvenéves vándorlás alatt Mózes körül kihalt egy egész nemzedék, és amikor számba vette a veszteséget, szíve tele volt fájdalommal. „Kóbor története is ehhez hasonló. Ötszáz évet úgy jártatok itt, hogy sok-sok ember élt ebben a gyülekezetben, közösségben, és most, amikor alig hetvenen vagytok, ott van a szívetekben, szívünkben a fájdalom. De miként a bánat, az öröm is életünk része, és Isten ad nekünk annyi örömet, hogy el tudjuk viselni a bánatot” – mondotta.
Szegedi László kőhalmi lelkész, a Brassói Református Egyházmegye esperese is szólt a hívekhez: „Addig leszünk igazából nagy és erős közösség, amíg egymásra tudunk figyelni, és addig fogunk megmaradni, amíg fáj nekünk az is, ha valahol egy falu végén egy Székelyföldről származó öregasszony még a macskájával is románul kényszerül beszélni.” Brulyát említette, ahol két, Nagybaconból elszármazott, nyolcvan fölötti asszony él a román nyelvtengerben. „Aki nem éli meg a közösséget, aki nem tudja, hogy mit jelent együtt énekelni, imádkozni, megerősödni a hitben, elénekelni népdalainkat és zsoltárainkat, elmondani gyermekeinknek és unokáinknak a meséinket, legendáinkat, történeteinket, annak a szívéből és az emlékezetéből, a lelkéből kihull a drága anyanyelv, és akinek az ajkán elnémul az anyanyelv, annak a szívéből ki fog hullni a hit.”
Az istentiszteletet követően a gyülekezet a református temetőben emlékezett meg az 1906-ban huszonhárom éves korában elhunyt kóbori Csomor Jánosról, az erdélyi IKE (Ifjúsági Keresztyén Egyesület) alapító elnökéről.
Elkóboroltak, de visszatértek
Kóborban nincs magyar iskola, az egyetlen összevont román elemi osztályt Kósa Jolán tanítja, aki szülőfalujában csak az I–IV. osztályt végezhette anyanyelvén, majd a fogarasi gimnázium után, 1978-ban diplomázott a nagyenyedi tanítóképzőben. Ott húsz évig tanított magyarul, majd a kisegítő iskolában nyolc évig románul, nyolc évvel ezelőtt pedig visszatért Kóborba. „Álmodozva gondolok vissza a régi időkre. Hát szép gyermekkor volt, sok ember, sok barát és minden, ami hozzáillett egy ilyen kis faluhoz, amilyen a miénk volt. Szép házak, szép udvarok, szorgalmas nép.”
Kósa Jolán gyermekkorában hétszáz-nyolcszáz református élt a faluban, jelenleg a 180 lelkes Kóbor református gyülekezete alig 76 főnyi, közülük egy-két hatvanas, hetvenes házaspár, a többség nyolcvan év fölötti özvegy, főként nők. Állatokat tartanak, sok a munka, társasági élet nincs – mondja a tanító. Húsz évvel ezelőtt 1-es fokozati vizsgájára írta meg Kóbor monográfiáját, amelyet a szórványtalálkozóra adtak ki a Brassói Református Egyházmegye támogatásával Ambrus Attila gondozásában. Kósa Jolán ebből az alkalomból állított össze egy gyűjteményre valót régi dokumentumokból, tárgyi emlékekből, viseletből, amelyeket a lelkészi hivatalban állítottak ki. „Össze kell gyűjteni a tárgyi emlékeket, hisz kis falvaink, mint a miénk is, már utóéletüket élik, már alig van tárgyi emlék, és lassan-lassan kipusztulnak az öregek, fiatal pedig nincsen.” Kósa Jolán szerint nehéz az élet Kóboron, „de az ember lelkileg otthon érzi magát”. Egyre több az üres porta, és egyre több idegen költözik a faluba, amely egykor a térség magyar bástyája volt, a jómódú királyföldi szászok is ide küldték gyermekeiket magyar nyelvet tanulni.
Szász József tizenhét éve gondnoka a kóbori református egyháznak. Fiatal korában ő is elment a családjával Fogarasra, hogy gyermekei magyar iskolába járhassanak. Abban az időben tömegesen hagyták el a kóboriak szülőfalujukat. Szász József így emlékszik vissza: „Ennek a falunak az volt a nagy átka, hogy ’56-ban szétverték a tankok az utakat, soha többé senki nem javított majdnem semmit. ’56-ban, a magyarországi forradalomkor itt vonultak keresztül a falun, sokszor egy tank négyszer is keresztülment, csakhogy út ne maradjon. Aztán tömegesen mentek el a családok. Először elment az apa kőműves- vagy ácsmunkára, aztán kapott egy garzont, és vitte a családját. Akkor ürült ki a falu, elmentek a mesteremberek és a fiatalok, csak az idősebbek maradtak.”
Amikor Szász József 1998-ban vissza­tért a faluba, nemsokára alpolgármesternek választották a szásztyúkosi önkormányzatban, és kezdeményezésére újraindították a magyar elemit. „Az volt a törvény, ha hat gyermek van, lehet indítani. Fele cigány volt, de nem számított, magyarok voltak, és elindult az osztály. Azok a gyermekek megnőttek, ötödiktől elmentek, utánpótlás nincs, így négy év után, 2008-ban megszűnt a magyar osztály.”

A dologból meg lehetett élni
Ötven-hatvan évvel ezelőtt sokan elmentek Kóborból, vitték gyermekeiket magyar iskolába, de a megélhetési lehetőségek is beszűkültek az egykor virágzó faluban. Akik maradtak, jelenleg nyolcvan év fölöttiek, nem bánták meg, hogy nem kóboroltak el, de azt sem állítják, hogy könnyű lett volna az élet Kóborban. Ottjártunkkor idős özvegyasszonyok meséltek kérésünkre életükről.
Czika Elza, született Szabó: Itt születtem, itt maradtam a férjemmel együtt. A dologból meg lehetött élni, építöttünk, és a gyermekek iskolába jártak. Amikor fölbomlott a magyar iskola, románul tanultak. Két gyermekem van, a nagyobbik New Yorkban él. Messze repült el a garas, mint a szegény embernek, akinek csak egy garasa vót, és az is elgurult vót. Tavaly láttam utoljára, a férjem májusban maghalt, s akkor itthon vót a fiam. A kicsi fiam Sepsiszentgyörgyre van nősülve. Elég nehéz vót az élet, de fiatal korunkban könnyen vittük a munkát. Kapáltunk, szénáztunk, marhákot tartottunk, gazdaság vót. A kollektívből hetvenöt bánt kaptunk egy munkanapra. A falu összetartott építéskor, temetéskor, esküvőkor, mindig hozott mindenki, amije vót. Segítött ingyön. Most egy vedret nem visznek be a kapuból, hogy ne fizessük meg. De akkor napokot segítöttek. Nagy vót a gyülekezet, nyolcvan fiatal vót, anyámék elmesélték, ha nem igyekeztek, ünnepnapkor a templomban közön kellett állni, olyan sokan vótak. A kehely is az Úr asztalán olyan nagy, hogy sok helyen ilyen nincsen. Jártam New Yorkban a fiamnál, de ott a kehely még a fele sincs, mint a miénk. Amikor jöttek a légátusok s a papok, azt mondták, le lehet olvasni a kehelyről, hogy mennyi gyülekezet vót itt. De most azt sincs, amit mondjunk a papunkról, mert egyik jön, másik megy, olyan keveset ülnek itt.
Dull Elza, született Kósa: Itt éltük le az életünköt a férjemmel, amit dolgoztunk, abból meg tudtunk élni. A férjem traktorista vót, kapott fizetést, én a kollektívben dolgoztam. Van két gyermököm, egy fiam s egy lányom, ők a négy osztályt itt kijárták, el kellött menni Fogarasra. Ott járták a többit magyarul. A fiam megnősült, Balázsfalván él, onnat vett leányt, a lányom Fogarason él, egy kóborihoz ment férjhöz.
Czika Ida, született Dull: Nekem elég nehéz vót, a férjem meghalt fiatalon, 38 évesen, felborult a traktorral és meghalt, s én itt maradtam két gyermekkel. De a jóisten segített, felneveltem a gyermekeket, igaz, a szülők segítségével, s osztán 1967-ben elmentem Fogarasra. Ott húsz évig vótam, jártam a gyárba. Amikor nyugdíjba möntem, hazajöttem. Van egy kicsi kert, s úgy. Az egyik gyermekem Fogarason van, a nagyobbik meghalt 42 éves korában. Elég nehéz vót az életem, de a jóisten velem vót.
Szabó Mária, született Marosi: Amíg a férjem élt, addig elég jó sorsom vót. Együtt laktam apósommal, anyósommal, segítségem vót mindig. Most nincsen mellettem senki magyar jóformán, mind románok között lakom, azok pedig velünk nem sokat beszélgetnek.
Czika Margit, született Egyed: Huszonkét éves koromban édösanyám meghalt, s itt maradtam legénytestvéremmel és édesapámmal. Majd édesapám is korán halt. Férjhez mentem, lett két gyermekem, és a férjem negyvenéves korában meghalt. Ahol lakom, abban az utcában csak két család van magyar, a többi román.

Hogy történjen valami a közösségért
Igazuk van a kóboriaknak: gyakran váltják itt egymást a lelkészek, a fiataloknak egyfajta ugródeszka kőhalmi segédlelkész korukban. Bedő Judit Boróka csupán másfél évig szolgált kéthetente a kóbori gyülekezetben, most Svájcba készül egyéves tanulmányútra. Gyermekkorában édesapja ebben a faluban szolgált, akkor is hétvégi lelkészként, ezért lelkileg kötődik Kóborhoz. „Önmagában olyan értéket hordoz a szórvány, olyan emberek vannak ezekben a közösségekben, amit már nagyon ritkán találni máshol. Nagyon erős itt a közösségi tudat, és az, hogy egymásért felelősséget vállalnak. Áldott ez a szolgálat, mert örvendenek neki, és nagy igényük van arra, hogy istentiszteletek legyenek, és a közösségért történjen valami.”
(folytatjuk)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 589
szavazógép
2017-08-01: Magazin - :

Fejlett ország, túlsúlyos lakosság

Riasztóan elterjedt az elhízás az iparilag fejlett országokban, az Egyesült Államokban, Új-Zélandon, Izlandon és Görögországban a felnőtt férfiak több mint 90 százaléka túlsúlyos – hívták fel a figyelmet kutatók a Frontiers in Public Health folyóiratban közzétett tanulmányukban.
2017-08-01: Gazdakör - Bokor Gábor:

Vissza nem térítendő támogatások gyümölcsösökre

Uniós alapok igényelhetők gyümölcsösök létesítésére, meglévők újratelepítésére. A finanszírozást az Országos Vidékfejlesztési Terven keresztül, a 4.1-es, Befektetések a gyümölcsösökbe című alintézkedésen át biztosítják.