Terrorveszély Franciaországban

2017. augusztus 7., hétfő, Világfigyelő

Franciaországba 271 dzsihadista tért haza, miután Irakban vagy Szíriában harcoltak szélsőséges szervezetek fegyvereseiként, és az ügyészség mindannyiuk ellen vizsgálatot indított – jelentette ki a Le Journal du Dimanche című, vasárnaponként megjelenő lapnak adott interjúban Gérard Collomb francia belügyminiszter.

A francia hatóságok szerint összesen mintegy 700 francia állampolgár ment a Közel-Keletre, hogy csatlakozzon az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez. A 217 felnőtt mellett 54 kiskorú francia állampolgár is hazatért a háborús övezetből. A visszatérők közül van, aki őrizetben van.
Collomb úgy értékelte, nagyon magas a veszélye annak, hogy terrortámadás történik Franciaországban. Említést tett a párizsi Champs-Élysées sugárúton történt két merényletről, és hét olyan kísérletről is, amelyek a francia hatóságoknak sikerült meghiúsítaniuk. A belügyminiszter arra is kitért, hogy már 18 500-nál is több ember neve szerepel azon a megelőzési célból felállított listán, amelyen a hatóságok azokat tartják nyilván, akik radikális viselkedést mutatnak.
Franciaországban 2015 novembere, a 130 halálos áldozatot követelő terrortámadások óta több mint 100-an váltak már iszlamista merényletek áldozatává. Az országban a 2015-ös támadások óta rendkívüli állapot van érvényben, amely különleges jogkörökkel ruházza fel a hatóságokat, s amelynek bizonyos elemeit várhatóan állandósítani fogják a következő hónapokban a parlament elé kerülő, új terrorellenes törvény révén.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2017-08-07: Világfigyelő - :

London kész fizetni (Brexit)

London kész negyvenmilliárd eurót fizetni az Európai Uniónak a kilépési megállapodás részeként – írta honlapján a Sunday Telegraph brit konzervatív vasárnapi lap három névtelenül nyilatkozó londoni kormányforrásra hivatkozva.
2017-08-07: Közélet - Bokor Gábor:

A hagyomány kötelez (Falunapok Kommandón)

Tizenötödik alkalommal szervezték meg a hétvégén a kommandói falunapokat. A kétnapos rendezvény a megszokott sikernek örvendett idén is, a helybeliek, szomszédos települések lakói mellett az ország minden szegletéből érkező vendégek voltak kíváncsiak az eseményekre – erről tanúskodtak a faluközpontot elárasztó autók rendszámtáblái is. A hagyomány kötelez, az évek során tapasztalt, határon inneni és azon túli nagy érdeklődés is arra biztat, hogy évente megszervezzék a hegyek falujának ünnepét. A felejthetetlen ünnep a biztosíték arra, hogy jövőben is együtt lehessünk – mondta szombati megnyitóbeszédében Kocsis Béla polgármester.