Falunapok KommandónA hagyomány kötelez

2017. augusztus 7., hétfő, Közélet

Tizenötödik alkalommal szervezték meg a hétvégén a kommandói falunapokat. A kétnapos rendezvény a megszokott sikernek örvendett idén is, a helybeliek, szomszédos települések lakói mellett az ország minden szegletéből érkező vendégek voltak kíváncsiak az eseményekre – erről tanúskodtak a faluközpontot elárasztó autók rendszámtáblái is. A hagyomány kötelez, az évek során tapasztalt, határon inneni és azon túli nagy érdeklődés is arra biztat, hogy évente megszervezzék a hegyek falujának ünnepét. A felejthetetlen ünnep a biztosíték arra, hogy jövőben is együtt lehessünk – mondta szombati megnyitóbeszédében Kocsis Béla polgármester.

  • Nagy érdeklődés övezte a favágók versenyét
    Nagy érdeklődés övezte a favágók versenyét
  • A szerző felvételei
    A szerző felvételei

A két nap programja minden érdeklődőt kielégíthetett, a színpadon egymást váltották a fellépők. A népszerű együttesek, énekesek, szomszédos településekről érkezett fellépők mellett bemutatkozott a kommandói fiatalok és a Horn Dávid Általános Iskola néptánccsoportja is. Tegnap az uzoni Atlantisz és a Kovásznai Ifjúsági Fúvószenekar szórakoztatta a nagyérdeműt.
A falunap legnépszerűbb eseménye – a menetrendszerű gőzmozdonyos vonatozás mellett – idén is a papolci székhelyű Saigon Kft. által szervezett favágó verseny volt. Öt csapat szállt versenybe, kettő-kettő Kommandóról és Papolcról, egy Zaboláról. A megmérettetés a motoros fűrész láncvezető lapjának megfordításával kezdődött, következett a fenyőrönk hosszában való elvágása, majd tíz körszelet metszése. Ezt követően fejszével kellett kettévágni egy rönköt, majd újból a láncfűrészé volt a főszerep: négylábú széket kellett kivágni egy rönkdarabból. Végezetül a csapolás – a rönk ágainak levágása – következett. A feladatsort a kommandói állami erdészet csapata, Hunyadi Szabolcs és Ráduly József végezte el a legrövidebb időn belül, így ők vitték el az idei verseny nagydíját.
Grüman Róbert, a megyei tanács alelnöke is figyelemmel kísérte a favágók versenyét. „Fontos, hogy az egyre szaporodó falunapokat színesebbé teszik egy-egy eseménnyel. A favágó verseny kiemelkedő pontja a falunapoknak, ezt mutatja a nézők nagy száma is. Jellemzi a kommandói életformát, ahol sokan a fakitermelésből élnek, és fontos, hogy azt a nagyvilágnak is bemutassák” – értékelte Grüman.
Kommandó ünnepén jelen volt a falu magyarországi testvértelepülése, Ecsegfalva küldöttsége is. A delegációt Kovács Mária független polgármester asszony vezette. Jól érzik magukat Kommandón, ittlétükkel a testvérkapcsolatot kívánják erősíteni. Kapcsolatuk a rendszerváltás után kezdődött, együttműködésük gyümölcsöző, erősíti a magyarságtudatot, és feltöltődést jelent számukra. Gazdasági, turisztikai téren egyelőre nincs előrelépés, de ki kell találni olyan dolgokat, amelyek megoldhatóak, például gyerekek, felnőttek kölcsönös táboroztatása – részletezte a községvezető.
A kommandói falunapot a sokéves hagyományhoz híven támogatta Bige László is, a helybeliek idén is megkaphatták a magyarországi üzletember ajándékát.
Az idei falunapok nagy hiányossága volt, hogy az évek során sokszor megrendezett nemzet­közi cigányfolklór-tábort most egy héttel korábban a zabolai Csipkés táborban bonyolították le. Az esemény sok érdeklődőt vonzott, a megszokott módon a falunapok vasárnap estéjén bemutatott gálaműsort sokan végignézték. A program elmaradása viszont nem járt a nézőkör csökkenésével, tegnap este több százan örvendtek a falunapok záróeseményének számító óriás tábortűz meggyújtásának.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-08-07: Világfigyelő - :

Terrorveszély Franciaországban

Franciaországba 271 dzsihadista tért haza, miután Irakban vagy Szíriában harcoltak szélsőséges szervezetek fegyvereseiként, és az ügyészség mindannyiuk ellen vizsgálatot indított – jelentette ki a Le Journal du Dimanche című, vasárnaponként megjelenő lapnak adott interjúban Gérard Collomb francia belügyminiszter.
2017-08-07: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Igazságosság, és ami mögötte van

A speciális nyugdíjak növekedésének korlátozása, a gyermeknevelési járandóság felső határának megszabása, a használt autókra évekkel korábban kivetett díj visszafizetése, a feketemunka visszaszorítása – a legutóbbi, pénteki kormányülésen hozott döntések közül kétségkívül találunk olyanokat, amelyek a társadalmi igazságosság elve irányába mutatnak, s mint ilyenek, méltóak egy magát szociáldemokratának nevező párthoz.