Elütöttek két medvét

2017. augusztus 8., kedd, Közélet

Medvét gázolt el egy személygépkocsi Maksa és a Dálnoki-tető közötti útszakaszon. A Kézdivásárhely irányába haladó autó elé szombaton éjjel ugrott az 5–6 évesre becsült medve, az állat életét veszítette az ütközésben.

A jármű vezetője pánikba esett, a helyszínre hívott rendőrnek azt sem tudta pontosan elmondani, milyen állat – vaddisznó, szarvas vagy medve – volt az áldozat, melyet az éjjeli sötétben nem találtak. A rendőr kiállította az autó javításához szükséges iratot, számolt be a részletekről Selariu Gyula, a környéken vadgazdálkodást folytató Vad Természet Sport Horgász és Vadász Egyesület vezetője. Csak vasárnap kapták az értesítést: az út menti sáncban egy elpusztult medve fekszik, az ütközés során a hasi része sérült. Tegnap újabb meglepetés következett, az élettelen anyamedvétől csupán néhány méterre egy másik tetem is volt, egy kétéves medvebocsé.
A helyszínt a környezetvédelmi hivatal szakemberei, a kriminalisztikai rendőrség is megvizsgálta, a tetemeket a lemhényi vágóhíd krematóriumába szállították.
Selariu elmondta, a baleset helyszínén gyakran történik autós szerencsétlenség, számos őzet ütöttek már el a járművek. Magyarázata szerint a szomszédos energiafűz-ültetvény miatt gyakoriak a vadak a környéken, ott találnak menedéket nappal is. A vadak rengeteg kárt okoznak, most főleg a kukoricát károsítják, a gazdák szó szerint megijednek, amikor az egy-egy éjszaka okozott kárral szembesülnek – mondta a vadász.

Nagybaconban medve garázdálkodott vasárnap éjszaka: a 288-as házszám alatt lakó Nagy Imre gazdaságába tört be a nagyvad, nyolc bárányt és egy juhot ölt meg. Nem az erdőben vagy a mezőn történt az eset, hanem kerten belül, az istálló mellett – számolt be a történtekről Bocskor László közbirtokossági és gazdaegyesületi elnök.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1446
szavazógép
2017-08-08: Világfigyelő - :

Vona hazugság­vizsgálós vitát akar

A Jobbik elnöke a nyugdíjasok helyzetéről szóló vitára hívja Orbán Viktor miniszterelnököt. Vona Gábor ezt tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján közölte, jelezve: élő adásban, egyeztetett feltételek mentén ütköztetné programját a kormányéval, és azt szeretné, ha mindkét fél hazugságvizsgálót viselne.
2017-08-08: Közélet - Tibodi Ferenc:

Az M4 Sport élőben közvetíti (Székelyföld Kerékpáros Körversenye)

Amellett, hogy idén Háromszékről rajtol a Székelyföld Kerékpáros Körversenyének tizenegyedik kiírása, az esemény második nagy újdonsága az, hogy az M4 Sport élőben közvetíti a négynapos megmérettetést. A hírt a viadal főszervezője – aki egyben Csíkszereda polgármestere –, Ráduly Róbert Kálmán jelentette be tegnap délután a körverseny sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján.