Amellett, hogy idén Háromszékről rajtol a Székelyföld Kerékpáros Körversenyének tizenegyedik kiírása, az esemény második nagy újdonsága az, hogy az M4 Sport élőben közvetíti a négynapos megmérettetést. A hírt a viadal főszervezője – aki egyben Csíkszereda polgármestere –, Ráduly Róbert Kálmán jelentette be tegnap délután a körverseny sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján.
Ráduly beszámolója szerint a verseny szerdai nyitószakaszát, azaz a 19 órakor induló prológot hét kamerával – négy motoros és három fix – teljes egészében élőben adja a magyarországi sportcsatorna. Emellett lesz közvetítés a csütörtöki háromszéki etapról, amely jelképesen a Kastélyok szakasza nevet kapta. Tovább a pénteki királyetap is részben képernyőre kerül, szombaton viszont csak a délelőtti egyéni időfutam lesz élőben, a délutáni záró félszakasz felvételről jut el a kerékpársport szerelmeseihez.
A sajtótájékoztatón jelen volt még Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Novák Károly Eduárd, a Tusnad Drag Cycling Team alapítója és sportolója is. Antal Árpád elmondta: „Könyvet lehetne írni arról, hogy az elmúlt tizenegy esztendő alatt hányszor és milyen formában próbáltak belekötni a körverseny megnevezésbe. Vagy arról, hogy amikor keresztbe tettek, hogy súgták meg azt, hogy minden probléma elhárulna, hogyha megváltoztatnák a nevét a körversenynek. Nagyon örülök annak, hogy ez nem történt meg, hiszen a szervezőkben fel sem merült ez a gondolat. Roppant örvendek annak, hogy idén nagyobb szerepet kapott Sepsiszentgyörgy és Háromszék, hiszen szerdán este innen indul a verseny.”
Az idei Székelyföld Kerékpáros Körversenyére tizenöt csapat jelentkezett be, a mezőny egyharmada magyar, továbbá az öt kontinentális gárda mellett nyolc klubcsapat és két válogatott bringásai kerekeznek végig Székelyföldön.