Túl szép és értékes a kiállítás ahhoz, hogy háromnapos csoda maradjon csupán – indokolta Nagy Zoltán, a sepsiszentgyörgyi városháza oktatási és kulturális irodájának vezetője, hogy A varázslatos Bánffy ménes című kiállítás az eresztevényi óriáspince-tetői bemutató után a Lábas Házba is meghívást kapott.
A tárlat látogatói visszakapnak egy pici szeletet a Tündérkertnek becézett Erdélyből, egy olyan mozaikkockát, melyre méltán lehetünk büszkék; és a tárlat jó példája a régi Erdély történetének is, hisz tragikus sorsa folytán a ménesből sem maradt semmi – mondta Nagy Zoltán a Lábas Házban a tegnap délutáni megnyitón.
A Bonchida utolsó urának, a lovas és lótenyésztő gróf Bánffy Miklósnak is emlékezetet állító kiállítással kapcsolatban Szebeni Zsuzsa, a kiállítás kurátora elmondta, a ménes történetének kutatása során kiderült, a Bánffy család számára mennyire fontosak voltak a lovak: levelezésük egyharmada a lovakról szól, de Bánffy Miklós a második világháború végén előbb gondolt ménesének, mint a kastélybeli értékeknek a megmentésére. A nem annyira nagy száma miatt, mint inkább a nemes vérvonal megőrzése és az állatok már-már családtagszámba menő nagy becsben tartása miatt híressé vált ménes a hivatalos változat szerint elpusztult, az emlék- és dokumentumtöredékek szerint azonban útban Zsobok felé egy-egy ló talán megmenekült, a többit a szovjet katonák felfalták.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.