Mária mennybevitelének ünnepe és megkülönböztetett tisztelete, Nagyboldogasszony napja, augusztus 15. a keresztény egyház egyik legkiemelkedőbb Mária-kultusza, ami egybeesik mind a római katolikus, mind a görögkeleti egyházban. Mária tisztelete nem azonos fokú Isten imádásával, de több a szentek tiszteleténél – szögezi le a vallástörténeti lexikon, és derült ki többek között az ünnepi szentbeszédet mondó Simó Gábor mikóújfalusi atya prédikációjából tegnap a sepsibükszádi szentmisén. A településen tegnap templombúcsút tartottak, mintegy lezárva a hétvégén zajlott falunapokat.
Ünnepelt tegnap mind a Nyugat-, mind a Kelet-római Birodalom sokmilliónyi híve és papsága, országos ünnep immár Nagyboldogasszony napja. Megyénkben is számos görögkeleti templomnak Nagyboldogasszony a védőszentje, titulusa. A vallásban Mária személye úgy áll elénk, mint aki anyaságáért és hűségéért érdemli meg a megkülönböztetett tiszteletet, szelídségével, alázatosságával kiemelkedik, s példájával embereket és országokat képes „irányítani”. Példája követésre méltónak bizonyult, s így az egykori történelmi Nagy-Magyarországnak is védőjévé, patrónájává, védőasszonyává vált. Így történt ez az üvegművességéről ismert Sepsibükszádon is, ahol Nagyboldogasszony lett a védőasszonya a település kevert nációjú katolikus közössége első templomának 1867-ben, éppen 150 évvel ezelőtt, amelynek helyét gróf Mikó György adományozta a jól jövedelmező üveghuta közvetlen közelében.
Ebben az esztendőben úgy esett, hogy a falunapok megelőzték a templombúcsút. A vigadalom ez alkalommal is kétnaposra sikerült. Szombaton a helybeli fúvósok fújták az ünnepre hívogatót, minifoci-bajnokság és gyermekműsor előzte meg a megnyitót. Bács Csaba polgármester és a magyarországi testvértelepülések – Berhida és Vasad – küldöttsége szólt a közönséghez. Énekelt a helybeli vegyes kórus, fellépett a Kipp-Kopp tánccsoport és a Spontán népzenekar. A Másnaposok koncertje és Ájgel Szabolcs zenekara zárta a műsort. Vasárnap a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület lovas bemutatóját és a gyerekek, valamint Bartos Barna és Opra Balázs műsorát láthatták. Végezetül a magyarországi Kerozin együttes biztosította a jó hangulatot.