A következő szezontól nem fordulhat elő az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA), hogy egy csapatnak öt napon belül négy mérkőzést kelljen játszania. A döntést az 1230 meccsből álló alapszakasz menetrendjének bejelentésekor hozta nyilvánosságra az NBA vezetősége.
A változtatásra azért volt szükség, mert az előző idényben a korábbiaknál többször előfordult, hogy a legnagyobb sztárok – például LeBron James vagy Stephen Curry – olykor egyáltalán nem léptek pályára, nehogy a fokozott terhelés miatt megsérüljenek. Ez a nézőknek és a televíziós társaságoknak sem tetszett, ezért került sor a módosításra, egyben az alapszakasz meghosszabbítására két héttel. Míg az előző idényben átlagosan 16,3 mérkőzést játszottak a csapatok egymás utáni napokon, ez a szám 14,3-ra csökken – szintén azért, hogy a legjobbak minél több mérkőzésen szerepeljenek.
Az NBA 2017–2018-as szezonja október 17-én a keleti főcsoport döntőjének „visszavágójával”, a Cleveland Cavaliers-Boston Celtics összecsapással rajtol.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.