„Néhány nappal ezelőtt újabb szörnyű gyilkosság történt Romániában. Még egy nő – ki tudja, hányadik? – életét vesztette, miután élettársa megverte, megkínozta és végül megölte. Egy fiatal nő, aki évek óta sokunk számára elképzelhetetlen bántalmazásoknak volt kitéve, ezekről tudott a családja, a szomszédai, a Gorj megyei Motru helyi hatóságai. A tettes, aki a fiatal nő hóhérává vált, egyébként korábban már két nőt bántalmazott: volt feleségeit, akiknek sikerült elmenekülniük, és ezzel megmentették életüket. Egyikük az ablakon szökött ki, a másik elhagyta az országot. Az ilyen eseteknek véget kell vetni”
– szögezi le az az átirat, melyben a Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség 27 parlamenti képviselője sürgeti a kormányt, hogy hagyja jóvá a családon belüli erőszak megelőzését és visszaszorítását célzó, 2003/217-es törvényt módosító jogszabálytervezetet.
Az aláírók nulla toleranciát hirdetnek a családon belüli erőszak ellen, és a 2016. szeptember elsején életbe lépett Isztambuli Szerződésre, valamint a kormányprogram idevágó, 9. fejezetére is hivatkoznak, hogy a törvényjavaslat mielőbbi jóváhagyására késztessék a kormányt. Az átiratot a két ház esélyegyenlőségi bizottságának elnökei, Oana Bîzgan és Adrian Wiener kezdeményezte. (Agerpres–i.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.