Húsz éve, 1997. augusztus 31-én vesztette életét autóbalesetben Diana hercegnő, Károly brit trónörökös volt felesége. Éjszaka a sajtó szenzációra éhes munkatársai elől menekült barátjával, az egyiptomi milliomos Dodi Fayeddel, amikor autójuk egy párizsi híd aluljárójába csapódott. A balesetben mindketten életüket vesztették, meghalt a sofőr is, csak Diana testőre maradt életben.
A hercegnő az egész világot sokkoló halála „kollektív hisztériát” váltott ki hazájában, temetésén több millióan vettek részt. A Spencerek althorpi birtokán, a hatalmas kastélypark tavának közepén, egy kis szigeten helyezték örök nyugalomra.
Élete és halála körülményei iránt azóta sem lankad az érdeklődés, megjelent „igaz története”, könyvet írt inasa és vélt szeretője is. Az összeesküvés-elméletek hívei ontják a feltételezéseket a végzetes balesettel kapcsolatosan. A hivatalos és prózai magyarázatot, mely szerint a sofőr részegen ült a volán mögé és túl gyorsan hajtott, nem találják kielégítőnek, hanem merényletet emlegetnek. Teóriájukat egy állítólag Lady Di által írt levéllel is alátámasztják, amely szerint a hercegnő attól tartott, hogy szándékosan idéznek majd elő balesetet, mert Károly herceg útjában áll. Úgy vélik, a merényletet a brit titkosszolgálat szervezte meg, mert a házassági terveket szövögető Dodi személyében muszlim ember kerülhetett volna Vilmos herceg, a trón várományosának közvetlen környezetébe. Sőt, időről időre még az az újra meg újra megcáfolt hír is felröppen, hogy Diana a baleset idején már állapotos volt. 2008-ban a londoni felső bíróság esküdtszéke a hivatalos vizsgálat eredményétől eltérően nem balesetnek, hanem gondatlanságból elkövetett emberölésnek minősítette Diana halálát, amelyért a kocsit üldöző paparazzikat és a sofőrt tették felelőssé.
A hercegnő számtalan alkotást ihletett, Elton John a temetésén előadott Candle in the Wind című dala akkor minden idők legkelendőbb kislemeze lett, született róla regény, zenemű és színházi előadás. Londonban szökőkút őrzi emlékét a Hyde Parkban, 2013-ban szobrot kapott Bécsben. Stephen Frears rendező A királynő című filmje a halála utáni feszültségekkel és érzelmekkel teli hétről szól. Életének utolsó két évét dolgozza fel a Diana című angol életrajzi dráma, amelyben a walesi hercegnét Naomi Watts alakította.