A világbajnoki selejtezők miatt két hetet szünetelt az élvonalbeli bajnokság, viszont mától újra pályára lépnek a csapatok, a Sepsi OSK a 9. fordulóban a Román Kupa- és Szuperkupa-címvédő FC Voluntari-ral játszik vasárnap 18 órától a Tineretului Stadionban.
A piros-fehér mezesek nyolc mérkőzést követően 9 ponttal a rangsor kilencedik helyén állnak, míg a Claudiu Niculescu irányította együttes 8 ponttal a tizenegyedik. Az előző fordulóban a szentgyörgyiek első idegenbeli győzelmüket ünnepelhették, hiszen 2–0-ra nyertek a Jászvásári Poli ellen, ezzel ellentétben az Ilfov megyeiek hazai környezetben 3–1 arányban maradtak alul a Dinamo alakulatával szemben. A Sepsi OSK eddigi hazai mérkőzéseiből kettőt megnyert és egyet elveszített, az FC Voluntari idegenbeli összecsapásaiból kettőt döntetlennel zárt, illetve két vereséget szenvedett. A gólarányokat figyelembe véve a csapatok hasonló játékerőt képviselnek: a háromszékiek hét gólt rúgtak és tizenkét találat landolt a hálójukban, a kupagyőztes pedig 8 találatot jegyzett és 12 gólt kapott. Izgalmas összecsapásnak ígérkezik a vasárnapi mérkőzés, ahol a Valentin Suciu irányította labdarúgók sorozatban második sikerükre hajtanak, míg az FC Voluntari két vereség után szerezne újra pontot. A mérkőzésre a bilete.ro weboldalon, illetve a sepsiszentgyörgyi postán is lehet jegyet váltani. Ma 15 és 19, szombaton 12 és 16, illetve vasárnap 10 és 13 óra között a labdarúgóklub székhelye alatt lévő irodában is belépőt vásárolhatnak. A mérkőzés napján a Tineretului Stadion pénztárai 15 órakor nyitnak.
További mérkőzések: * ma Botoșani–Astra Giurgiu (20.30 óra) * szombaton Bukaresti Juventus–Jászvásári Poli (18 óra), FC Viitorul–FCSB (20.30 óra) * vasárnap Kolozsvári CFR–Craiova (20.30 óra) * hétfőn Medgyesi Gázmetán–Concordia Chiajna (18 óra), Dinamo–Temesvári Poli (20.30 óra). A találkozókat a DigiSport, a Dolce Sport és a Look élőben közvetíti.
Hétvége a focipályákon
III. LIGA. A Kézdivásárhelyi SE szombaton 17 órától Barcarozsnyó csapatát fogadja a Sinkovits Stadionban a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 3. fordulójában. A Gazda József által irányított labdarúgók egy ponttal a rangsor tizedik helyét foglalják el, a Brassó megyeiek három ponttal nyolcadikok. Mint ismert, az előző fordulóban a céhes városiak 5–0-ra kikaptak az FK Csíkszereda vendégeként, míg mostani ellenfelük hazai környezetben szenvedett 2–1 arányú vereséget a Valea Mărului csapatától. További mérkőzések: * ma Roman–FK Csíkszereda * szombaton Székelyudvarhelyi FC–Galaci Metalosport, Focşani–Galaci Oţelul, Bucovina Rădăuţi–Szászhermányi FC, Darabani–Bákói Aerostar, Valea Mărului–Sporting Lieşti, Paşcani áll.
IV. LIGA. A 3. forduló mérkőzései (ifjúságiak 14.45, felnőttek 17 órától): * szombaton Barót–Berecki FC, Dálnok–Nagyajta, Zágon–Uzon * vasárnap Ozsdolai FC–Illyefalva, Réty–Gelence, Bardoc–Papolci FC, Csernátoni FC–Perkő, Kovászna–Bölön.
V. LIGA. A 2. forduló mérkőzései (ifjúságiak 14.45, felnőttek 17 órától): * szombaton Bodok–Árkos * vasárnap Hidvég–Maksa, Zabola–Szotyor, Szitabodza–Kommandó, Nagybacon áll. (miska)