A fegyveres háborúk fő célja gyakran már nem is a terület vagy a hatalom megszerzése, hanem csak a feszültség fenntartása, a régi fegyverarzenál jövedelmező leselejtezése (környezetvédelmi szankcióktól mentesen!), hogy a „korszerűsítés” címén a kormányzatok újabb vásárlásokkal és a vásárlásokra felvett hitelek kamataival gyarapítsák a pénzügyi világmaffia vagyonát. Ezért jók az elhúzódó helyi háborúk, mert nagy készleteket lehet elpasszolni, és a nagy rombolás kártételeinek helyreállítási munkálataira (hidak, vasutak, üzemek) is sajátos módon kiválasztott cégeket küldenek, amelyek (érdekes módon) ismét csak bizonyos bankoktól szereznek rá tőkét. Ezért zajlanak ezek a harcok olyan területeken, ahol gazdag kőolaj-, nyersanyag- vagy egyéb, stratégiailag fontos lelőhelyek vannak, és amiből az erőfölény révén hatalomba juttatott új kormányok ki tudják fizetni kamatostul az „önzetlen segítséget”, a háborús és újjáépítési kiadásokat. Példa lehet erre Irak, Afganisztán, Líbia, és mostanában Szíriát is erre nézték ki. Ezek után ki hiszi el azt, hogy mudzsahedik, tálibok, iszlámisták vagy egyéb agyalágyulák a konfliktusok fő kezdeményezői. Ők csak jól megtalált (vagy kitalált!) eszközei a mohó és telhetetlen pénzvilágnak. Persze ezek a haszonlesők pontosan tudják, hogy ezért emberek százai vagy milliói fognak meghalni, hogy országok és népek területe válik élhetetlen pusztasággá, ahonnan menekültáradat indul el a semmibe vagy egy előre eltervezett és megszervezett irányba (aminek „megsegítésére” ismét adnak hiteleket!).
Persze az is előfordul néha, hogy a háborús ürügyre felkészített csoportok valamilyen öntudatra ébrednek, és saját céljaikért önállósítják magukat, kihasználva a külső támogatást, végül önálló helyi hatalmat hoznak létre, aminek vége legtöbbször polgárháború és véres leszámolások sora. Amint az iszlámista „forradalom” is valami hasonlóból burjánzott ki. Avagy az afrikai területeken, ahonnan mostanában embertömegek menekülnek a kilátástalanság elől, talán még kilátástalanabb útra kelve. Az ilyen áradatot már nem is lehet szép szóval kordában tartani, mert a kétségbeesés felfokozza az elvadult ösztönöket, a menedéknyújtókra gyújtják a házat vagy felfalják a jövő évi termésre szánt vetőmagot. Ez a félelmetes jelenidő és sötét jövőkép.
A nagyhatalmi gőg és önzés fintora, hogy egy-egy helyi konfliktusba beavatkozva, miközben a „demokrácia támogatását” és a „szabadságjogok védelmezését” hirdetik, ezzel a helyi történelmi, társadalmi és gazdasági viszonyokat rombolják szét, több száz éves hagyományokat akarva lecserélni a „civilizáció áldásaira”, s ezzel beláthatatlan katasztrófákat indítanak el. Közben a világot csak a terrorizmus, a globális felmelegedés, az ökológiai katasztrófa és az energiaforrások kimerülésének veszélyeivel riogatják, vagy a melegek iránti intolerancia, a multikulturalizmus elutasítása, az idegengyűlölet, a rasszizmus, az antiszemitizmus és a nemzeti önrendelkezés miatt aggódnak, leszűkítve ezzel azt a látószöget, amely a világ összefüggéseinek egészét megmutathatná.
A kishitűségében elkápráztatott és félrevezetett világnak pedig megengedik, hogy ellásson az orra hegyéig, s míg az elemző politológusok és biztonsági szakértők azzal a dilemmával fárasztják a közvéleményt, hogy a darazsat vagy a szúnyogot hessegessük-e el, vagy vegyünk rovarriasztót,  miközben már a tigris vagy a medve áll a hátunk mögött zsákmányra éhesen. S ha valaki mégis figyelmeztetne rá, hogy más irányban kellene nézelődnünk, máris kész a dögkeselyűk sajtójának válasza: hogy ez összeesküvés-elmélet. Ha aztán mégis kitör a háború, akkor a tigris és a medve ront egymásnak a koncért, kivéreztetik egymást a küzdelemben, majd a keselyű diktálja a békét, és viszi a zsákmányt… S ha jóllakik, békeharcot hirdet, és készül az újabb háborúra; „nemes célt” a nagy ragadozók számára, amin összekülönbözhetnek. S aki a propaganda meséjét elhiszi (migránsok befogadása, oroszveszély, ukrán demokrácia, líbiai népi forradalom stb.), az nem jár utána, aki meg nem hiszi, annak nem engedik, hogy utánajárjon… Esetleg csak pórul járhat… mint már annyian.
És vajon még meddig lehet ezt csinálni?!
 

Mihályi Molnár László