Nagy napok elé néz Németország és Ausztria is: választások jönnek. A tét óriási, az eredmény, sajnos, ránk is kihat. Életben tartják a Willkommnenskulturt, vagy sem.
Nem rendszeresen, de alkalmakként a Duna tévécsatornán két filmsorozatba bele-belepillantok: az egyik A vidéki doktor nem is olyan rég, 1986 és 2012 között készült, a másik A hegyi doktor újra rendel, Tirolban, Ellmauban a 90-es években felvett német-osztrák sorozat. Idillikus környezetben, egyszerű német-osztrák emberek mindennapjaiba engednek betekintést. A béke és nyugalom szigetei, ahol nincs erőszak, csupán egymást készségesen segítő közösségek. Ma, 2017-ben ennek a két filmnek az elkészítése majdnem lehetetlen lenne. Hiszen a ma egyikben sem jelenik meg, nem tükröződik. Más napokra ébrednek ott az emberek. A kiszolgáltatottság napjaira.
Képtelen vagyok elhinni, hogy Goethe, Schiller, Thomas Mann, Musil, Doderer, Wagner, Beethoven, Mozart hazáját képesek lennének feladni, feláldozni, elfeledni a németek, az osztrákok?! Lemondanak szokásaikról, életmódjukról, hitükről. Átadják templomaikat. Nem telik el nap, amelyben nők, gyermekek ne esnének áldozatául az „új rendnek”. Nap, mint nap kivédhetetlenül a politikai vakság vagy önkény okozta újabb és újabb, gyermekeiknek megmagyarázhatatlan, érthetetlen tilalmaival kell szembenézniük.
Majd utánuk mi következnénk? Nekünk kellene feladnunk, feláldoznunk, elfelednünk mindazt, amit örököltünk, eddig megőriztünk, s igyekszünk továbbadni?
Kerekes Mária
