Ukrán oktatási reformTiltakozáshullám minden szinten

2017. szeptember 15., péntek, Belföld

Nyilatkozatban tiltakozik a képviselőház külügyi bizottsága az ukrajnai oktatási reform ellen – fejtette ki tegnap Biró Rozália, az RMDSZ Bihar megyei parlamenti képviselője, a külügyi bizottság elnöke azt követően, hogy a szakbizottság befejezte munkálatait. A Külhoni Magyar Oktatási Tanács (KMOT) is tiltakozik a szóban forgó oktatási törvény ellen.


„Minden, Európában élő kisebbségnek joga van ahhoz, hogy anyanyelvén tanulhasson, és ettől a jogától nem lehet megfosztani nemzeti közösségeinket még Ukrajnában sem, hiszen ez alapvető emberi jog. Éppen ezért a képviselőház külügyi bizottságának elnökeként egy nyilatkozattervezetet terjesztettem a szakbizottság elé, amelyet a mai ülésen elfogadtunk annak érdekében, hogy minden lehetséges diplomáciai eszközt felhasználva felhívjuk a figyelmet az ukrajnai oktatási törvényben foglalt kisebbségellenes törekvésekre. Aggodalommal követjük ezt a folyamatot, hiszen mi, Romániában élő magyarok többszörösen tudjuk és értjük, hogy egy ilyen jellegű oktatási törvény milyen kihatással lesz az ott élő magyar és román közösségekre, kisebbségekre” – fogalmazott Bíró Rozália, aki szerint a nyilatkozat kitér arra, hogy Románia minden nemzetközi fórumon támogatta és támogatja Ukrajna közeledését az EU-hoz. Emlékeztetett arra is, hogy Románia az EU első tagállamaként ratifikálta az Európai Unió és Ukrajna által kötött társulási megállapodást. „Ukrajnának nem lenne szabad megfeledkeznie arról sem, hogy ezen társulási megállapodás mindamellett, hogy jelentős gazdasági vonzattal bír, a közös európai értékek betartására kötelezi az országot” – mondta Biró Rozália, hozzátéve, Ukrajna csak akkor lesz erős ország, amennyiben nem a nemzeti közösségek ellen cselekszik, hanem minden állampolgárának tiszteletben tartja jogait.
A Külhoni Magyar Oktatási Tanács tiltakozik az ukrán parlament által elfogadott oktatási törvény ellen, amely az ország alkotmányát és nemzetközi vállalásait semmibe véve megfosztja a nemzetiségi kisebbségeket az anyanyelven való tanulás lehetőségétől, amivel létalapjukat szünteti meg. „A határon túli magyarság anyanyelvű intézményrendszerét támogató szervezetként aggodalommal tölt el bennünket a törvénymódosítás annak tudatában, hogy az anyanyelven való tanulás lehetősége a kisebbség megmaradásának záloga, az államnyelv elsajátítása nem történhet az anyanyelv kárára egyetlen kisebbség esetében sem” – írják közleményükben. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által szervezett magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségén fogalmazódott meg a közös fellépés szükségessége a Kárpát-medencei magyar oktatási szervezetek részéről. Ezért a KMOT Ukrajna elnökéhez fordul azzal a kéréssel, hogy ne írja alá ezt a kisebbségek megmaradását alapjaiban veszélyeztető törvényt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-09-15: Nyílttér - :

Részt vegyünk-e a 2018-as magyarországi parlamenti választásokon?

A jelenlegi szabályozások szerint minden magyar állampolgárnak szavazati joga van, az állampolgárság pedig nincs magyarországi lakhelyhez kötve. Ez azt jelenti, hogy 2018-ban a külföldön élő, magyar állampolgársággal rendelkező személyeknek is lehetőségük van a magyarországi választásokon részt venni, véleményt nyilváníthatnak, hogy a következő négy évben kik legyenek azok a személyek, akik különböző pártokba csoportosulva meghatározzák Magyarország politikáját. Hozzájáruljanak, hogy Magyarországon milyen célok fognak elsőbbséget élvezni gazdasági, kulturális, egészségügyi, oktatási, külkapcsolati téren.
2017-09-15: Belföld - :

Fellépést szorgalmaznak Verespatakért

Tiltakozunk a Verespatakot veszélyeztető kormányzati szándék ellen – ezzel a címmel adott ki közös nyilatkozatot tegnap az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).