Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Rendőrségi túlkapás EsztelnekenMegvertek egy érettségiző lányt

2008. június 27., péntek, Nyílttér

Vasárnap 22.30 óra után rendőr jelenlétében és aktív segítségével, minden valószínűség szerint féltékenységből egy Felicia keresztnevű nő testileg bántalmazta a most érettségiző esztelneki Gyergyai Csillát, akit a verés után pár nappal, szerdán kerestünk fel otthonában. Vele és édesapjával beszélgettünk.

Csilláé a szó: ,,Június 22-én, vasárnap délután hat óra felé egy titkosított telefonszámról felhívott Cosmin Stroe, az esztelneki rendőrőrs helyettes főnöke, és megérdeklődte, mit csinálok, hol vagyok, mert este beszélni szeretne velem, és ezért meg akarta tudni, hogy később le tudok-e menni a tömbházunk alatti vendéglőbe meginni vele egy kávét. Mondtam neki, hogy itthon vagyok. Semmi rosszra nem gondoltam, hiszen a törvény embere akart velem szóba állni. Nem tudtam, hogy mit akar tőlem, ezért megígértem neki, hogy lemegyek. 22 óra után pár perccel értem haza. Fél 11 előtt pár perccel ismét felhívott, és megkérdezte, le tudok-e menni a tömbház elé. Mondta, hogy menjek az iskola felé. Lementem, és kb. három-négy perc múlva megérkezett a fekete színű Volkswagen Golfjával. Beültem a kocsijába, s akkor azt mondta, hogy a kávét vagy az üdítőt ne ott igyuk meg, hanem valahol máshol. Mondtam neki, hogy nincs sok időm, mivel másnap román szóbeli vizsgám lesz, és még tanulnom kell. Azt ígérte, hogy hamar hazahoz. Csomortán irányába mentünk. Az alsó-esztelneki templomnál nem balra, hanem jobbra, a mezei útra tért. Azt mondta, hogy valami dolga van. Megkérdeztem, hogy milyen dolga lehet késő este. Azt válaszolta, hogy meglátom. Mentünk háromszáz métert. Közben valami furcsa jelt hallottam a kocsi hátsó feléből. Kérdeztem, hogy mi ez, amire azt a választ kaptam, hogy nem tudja, nem az ő telefonja szólalt meg. Kiszállt a kocsijából, és felnyitotta a csomagtartót. Jobb felől kinyílt az ajtó, és ott volt a barátnője, Felicia. Kiráncigáltak az ülésről, és románul szidtak, hogy mit képzelek én magamról falusi parasztként. A hajamnál fogva ráncigáltak. Kb. másfél órán keresztül ütöttek-vertek, ahol értek. Mind a ketten ütöttek, nem igaz, hogy a rendőr nem ütött hozzám. A rendőrtől egy olyan pofont kaptam, hogy a szemem alatt meg is kékült. A lánytól hasba rúgásokat. Nem jutottam levegőhöz, hiába sírtam, kértem őket, hogy ne bántsanak, engedjenek el, nem csináltam semmit, és másnap érettségiznem kell. Elvették a mobiltelefonomat, a rendőr kereste az üzeneteket, az Orange-kártyámat kettétörte, és eldobta, a bérletes kártyámat visszaadta. Előbb egy kerékpár, majd egy traktor jött az úton. Amikor meglátták a fényt, betoloncoltak a kocsiba, hogy ne lássanak meg. Amikor elmentek, ismét kiráncigáltak, és folytatták az ütlegelést. A lány rám térdelt, s úgy ütött, és azt mondta, hogy legszívesebben megölne. Valahogy feltápászkodtam, s akkor a telefon fényénél megnézték a térdemet, mindkettőből folyt a vér. Elkaptam a telefonomat a rendőr kezéből, és elszaladtam. Nem követtek. Éjfél után értem haza megverve, véresen. Éjszaka a rendőr felhívott, és megfenyegetett, hogy be ne merjek menni a városba, mert kinyíratnak. Másnap érettségiztem, muszáj volt Kézdivásárhelyre mennem. Egyedül nem is mertem bemenni, édesapám kísért el. Reggel, amikor a tükörbe néztem, láttam, hogy mennyire összevertek. A sebeimet másnap a másik lépcsőházban lakó Florinel Cireaşa rendőrtiszt is látta, és vele mentünk be édesapámmal együtt a kézdivásárhelyi rendőrfőnökhöz, aki azt javasolta, menjünk el a törvényszéki orvoshoz."

Szerdán Csillának még nagyon fájt a feje, és testén még láthatóak voltak a vasárnap esti verés nyomai. A megvert kislányt június 24-én délelőtt dr. Vasiliţa Crăciun Vaeceslav törvényszéki orvos is megvizsgálta. A látlelet szerint testén tizenhárom ponton van seb, illetve ütés nyoma, a szeme alatt, a száján, a két térdén, az ágyéka táján, a jobb tenyerén, a bal bokáján stb. Nagy meglepetésre a törvényszéki orvos a látleletre azt írta, hogy az okozott sebek nem igényelnek orvosi kezelést, s így azok gyógyulására egyetlen nap sem szükséges.

Gyergyai Attila, Csilla édesapja még mindig nem tudja elhinni, hogy ilyesmi megtörténhetett, lányát rendőr jelenlétében és segítségével verték meg. Elmondta: nem hagyják abba az ügyet, ügyvédet fogadnak, és eljárást indítanak a rendőr ellen. Cosmin Stroét is meg szerettük volna keresni, de ottjártunkkor éppen a megyei rendőrségen tartózkodott. Aznap járt le a pihenőszabadsága. A faluban Csilla megverése volt a fő beszédtéma, ahol jártunk, mindenhol erről beszéltek. Az eset kapcsán Varga Attila polgármestert is megkerestük. Véleménye szerint, ha igaz, ami történt — egyik féllel sem beszélt személyesen —, és a rendőr szeme láttára verte meg a román nő Csillát, akkor azt nem lehet elnézni, még akkor sem, ha szabadságon volt. Az eset nem vet jó fényt a rendőrségre — hangsúlyozta a község első embere.

Tegnap dr. Florin Popát, Kézdivásárhely rendőrfőnökét is megkerestük. Elmondta: nem lesznek elnézőek a vétkes rendőrrel szemben, s ha valóban elkövette a fentieket, megkapja a megérdemelt büntetését. Az ügyet alaposan ki fogják vizsgálni — ígérte. Azt is elmondta, hogy hétfőn valóban nála járt a megvert kislány, látta a sebeit, ezért a törvényszéki orvoshoz küldte őt. Várja Csillát és édesapját, hogy tegyék le írásban is panaszukat a két bántalmazó személy ellen, mely alapján beindíthatják a hivatalos kivizsgálást.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki nyeri meg az idei elnökválasztást?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2008-06-26: Közélet - Szekeres Attila:

Horgászokra vadásznak

A megyei Vadász- és Sporthorgász Egyesület kérésére a csendőrség segítséget nyújt a szabálytalanul horgászók ellenőrzéséhez. A múlt hét miden egyes napján reggel és este is sor került ilyen akcióra.
2008-06-27: Nyílttér - Simó Edmund:

Kukadöntő

A világ futballkedvelő közönsége ismét lázban ég. Június 7-én felharsant az EB-megnyitót jelző sípszó, szóltak a bázeli harangok, csengők, dobok és trombiták, tiszta, éteri hangon égbe szálltak a himnuszok, egekig szökött az adrenalinszint a képernyők előtt is, nemcsak a gyepre lépők szívében — egyszóval: kezdetét vette a bajnokság…