Újból lecsapott a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal. Ezúttal a gazdák ünnepén, a múlt hétvégén megtartott AgroFeszten fitogtatták hatalmukat a felügyelők. Áldozatuk is került, egy Hargita megyei, fejőberendezéseket, ezekhez szükséges alkatrészeket, fogyóanyagot forgalmazó céget büntettek meg. A cégtulajdonos nem is a kifizetett 500 lejt sajnálja, azért van felháborodva, mert Mircea Diacon főfelügyelő embertelen, arrogáns módon viselkedett az ellenőrzés ideje alatt.
Sándor István, a csíkszentsimoni cég tulajdonosa érdeklődésünkre elmondta, az ellenőrök abban az autóban kutakodtak, mellyel fogyóanyagot, alkatrészeket szállítanak a fejőházakat működtető gazdáknak. Diacon azt kifogásolta, hogy egy kehelygumin (amelyet különben nagy kiszerelésben árulnak, a nagy csomagon pedig volt román felirat) és egy tőgymosó felszerelésen nem volt román nyelvű felirat. Az ellenőrzés végén meghívót hagytak hátra, a vállalkozónak a hét elején kellett jelentkeznie a fogyasztóvédelmi hivatalnál, ahol ezer lejre bírságolták, s felét, 500-at kell kifizetnie. Sándor így fogalmazott: „Jöjjön, ellenőrizzen, végezze a munkáját, de emberségesen, nem lekezelően, megalázkodást elvárva. Ha a könnyebb utat választotta, munka helyett az ellenőrzést, azért legalább viselkednie kellene.”
Az ellenőrzés hírére vasárnap a helyszínre ment Ötvös Mózes is, az AgroFeszt egyik szervezője. Próbálta megmagyarázni Diaconnak, hogy a vállalkozó kiállításon van, nem árusítja termékeit, de hiába, őt is lekezelte a főfelügyelő. „Szégyellem magam, hogy ilyen vezetők vannak a megyében, akik gátolják a munkában azokat, akik együtt dolgoznak a termelőkkel. Ilyen embernek nincs mit keresnie a megyében!” – nyilatkozta megkeresésünkre Ötvös.
Sándor István elmondta, nem árusítani jöttek az AgroFesztre, hanem termékeiket népszerűsíteni, új kapcsolatokat teremteni a gazdákkal. A mozgó árudájuk – ami korábban Németországban postaautó volt – előtt főként gyerekjátékokat helyeztek ki pultjukra, a kicsiket zászlókkal is megajándékozták. A felnőttek felmehettek az autóba, megnézhették az ajánlatot, a fejésre vonatkozó szaktanácsokat kaphattak.
A szóban forgó járművel hetente többször is elmennek a Kovászna megyei gazdákhoz, szállítják a szükséges fogyóanyagokat, alkatrészeket, helyben elvégzik a szükséges javításokat, így próbálják megkímélni a gazdákat a jövés-menéstől. Nagyon sok háromszéki ügyfele van, most épp a Borvíz utcában épít egy fejőházat – mondta el.
Arra a kérdésünkre, hogy megfellebbezi-e a büntetést, csak annyit mondott: nem tudja még, de nem akarja saját baját meggyűjteni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.