Fejlesztések Baróton és FelsőrákosonSokba kerül az önrész

2017. október 5., csütörtök, Közélet

Barót tanácsa megszavazta két, a Helyi Fejlesztések Országos Programjában szereplő beruházás önrészének elfogadását. Az önkormányzat a Baróti Szabó Dávid Középiskola új épületének elkészítéséhez és a felsőrákosi út korszerűsítési költségeihez összesen mintegy 1,3 millió lejjel járul hozzá.

  • A Baróti Szabó Dávid Középiskola új épülete. A szerző archív felvétele
    A Baróti Szabó Dávid Középiskola új épülete. A szerző archív felvétele

Lázár-Kiss Barna András polgármester elmondta: az iskolakampusz nem valósul meg teljesen, hiszen a program révén kizárólag csak az oktatásnak szánt épületeket lehet emelni, azaz csak az osztályoknak és a szaktermeknek helyet adó főrész készül el, az összköltség pedig 13,87 millió lejre emelkedik.
Az önkormányzatra a 879 ezer lejes önrész, valamint az el nem számolható költségek – többek közt a területrendezés, kivitelezési tanulmány ára, bizonyos engedélyek beszerzése és a szakértői vélemények elkészítése – fedezése hárul. A véczeri emlékműtől Felsőrákoson keresztül Vargyas határáig tartó út modernizálásának összértéke 8,46 millió lej, amiből 510 ezer lejt kell a maguk részéről adniuk.
Nagy István független tanácstagnak arra a kérdésére, hogy az évek óta félbeszakadt munka után mérték-e fel az épület műszaki állapotát, a polgármester igennel válaszolt. A volt városvezető egy másik felvetésére, mely szerint érdeklődtek-e, hogy a raktáron levő anyagok felhasználásával (azt még az első kivitelező, a Sigapress Rt. vásárolta annak idején – szerk. megj.) az önrészt ki lehetne-e váltani, Lázár-Kiss Barna András azt mondta, igen, vizsgálták már annak lehetőségét, s reméli, pénz helyett azokat elfogadják.
A zárószavazás előtt a polgármester úgy nyilatkozott, sok pénzről van szó, hiszen jóformán egy teljes év beruházási költségét teszi ki, de amennyiben figyelembe vesszük, hogy több év alatt kell kifizetni – talán 2020-ig is elhúzódhat –, úgy nem lesz megterhelő. Az előterjesztett tervezetet módosítás nélkül, az összes jelen levő tanácstag támogatásával fogadták el.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-10-05: Kármentő - Nagy D. István:

A gesztus ereje

Éjjel jöttek, akár a tolvajok, válogatás nélkül vittek mindenkit – urat, cselédet, öreget és csecsemőt –, aki szerencsétlenségére éppen ott volt. Teherautók, marhavagonok, majd ismét teherautók sora vonult a nagy román alföld, Dobrudzsa mezői és a Duna-csatorna kényszermunka-telepeire, ezrek váltak hontalanná és nincstelenné nehéz évekre, majd mikor visszatérhettek, a kisemmizettek élete jutott nekik osztályrészül.
2017-10-05: Belföld - :

Románia nem modellértékű ország

Tartalom nélküli, hamis állítás az, hogy Románia modellértékű ország lenne a kisebbségek helyzetének rendezése terén – állapította meg Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arra reagálva, hogy tegnap a képviselőház érdemi vita nélkül elvetette a szövetség törvénykezdeményezését, amely bővítené a kisebbségek anyanyelvhasználati jogait a közigazgatásban.