Ha Bodoki Napok, akkor fogathajtó verseny. Ez idén sem lesz másképp, hiszen a hét végén negyedik alkalommal rendezik meg a Bodoki Napokat, amelynek keretében sor kerül a IV. Megyeközi Lovastalálkozóra. A program: szombat: 10.00 óra benevezés a fogathajtó versenyre, 10.30 munkalószemle (mének, kancák és egy-három éves csikók), 12.00 díjkiosztás, 15.30 a versenyen részt vevő fogatok felvonulása a településen, 16.00 akadályhajtás, 17.30 vadászhajtás, 19.00 lovas-show (egyes, kettes, négyes, póni-, valamint szamárfogatok); vasárnap: díjhajtás.
Minifoci
Július 7—8-án ugyancsak a Bodoki Napok alkalmával minifoci-bajnokságot szerveznek. Az eseménynek a bodoki sportcsarnok ad otthont, jelentkezési határidő: július 6-án 16 óra. Érdeklődni és benevezni Fazakas Zoltánnál vagy a 0744 525 943-as (Hegyi Szabolcs), 0743 101 394-es (Szabó Zsolt) telefonon lehet.
(tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.