A romániai magyar kisebbség helyzetét ismertette hétfőn Kulcsár-Terza József háromszéki parlamenti képviselő, az emberi jogi, egyházi és nemzeti kisebbségek kérdéseiért felelős házbizottság tagja az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége 2017-es, Romániára vonatkozó jelentésének ismertetése alkalmából. A dokumentumban foglaltakat Michail Beis, az ügynökség jelentéstevő részlegének igazgatója tolmácsolta.
A parlament épületében lezajlott találkozón az RMDSZ-t képviselő Kulcsár-Terza Józsefen kívül jelen voltak a Nemzeti Liberális Párt, a Szociáldemokrata Párt, valamint a nemzeti kisebbségek frakciójának megbízottjai, többen ismertették a mélyszegénységben és kirekesztettségben élő gyermekek, a roma közösség helyzetét, a diszkriminációellenes harc állását, valamint a gyűlöletbeszéd és a kapcsolódó bűncselekmények problémáját. Igaz, mindannyian nem tudtak felszólalni, mivel túl hosszúra sikerült a felvezető, valamint a jelentés ismertetése – tájékoztatott Kulcsár-Terza József. A háromszéki képviselő három percbe sűrítve (noha eredetileg öt állt volna rendelkezésére, de a programcsúszás miatt végül kevesebbel kellett beérnie) próbálta a legfőbb problémákat vázolni. Elmondása szerint elviekben az erdélyi magyarság kisebbségi jogainak betartásáról kellett volna számot adnia, de ezt nem tehette, ezért inkább a hiányosságokra koncentrált. Felszólalásában emlékeztetett, hogy Románia a 2007-es uniós csatlakozás alkalmával a kisebbségben élő közösségek ügyeinek rendezését is vállalta, a jogaik garantálásával egyetemben. Ehhez képest az ingatlan-visszaszolgáltatás a történelmi magyar egyházak esetében az utóbbi időben leállt, egy amúgy is rendezetlen folyamatról volt szó, amelyben most ráadásul visszalépést is tapasztalnak. Szót ejtett az anyanyelv- és szimbólumhasználat terén uralkodó állapotokról, a közigazgatási törvény módosítása körüli botrányokról, ellenállásról, a székely zászló használata miatti hatósági fellépésekről (ideértve a háromszéki prefektus és a megyei önkormányzat közötti állandó harcot), valamint a magyar himnusz éneklése miatti vegzálásokról. Kitért ugyanakkor a Székelyföld területi autonómiája kérdésére is, rámutatva: ennek megvalósulása nem lehet vita tárgya. Megemlítette, hogy a román hatalom minden lehetséges alkalommal a térségnek az országtól való elszakadásával riogat, miközben ők elsősorban párbeszédre törekszenek, és nem csak ebben a kérdésben. A parlamenti bizottságban létrehozott, a magyarság kérdéseivel foglalkozni hivatott albizottság is ebből a megfontolásból jött létre. Kulcsár-Terza József arról biztosította Michail Beist, hogy az elhangzottak kapcsán részletes írásos jelentést is eljuttat hozzá.
A találkozóról Kulcsár-Terza elmondta: igen vehemens reakciót váltottak ki az általa elmondottak. Elvira Şarapatin, a Szociáldemokrata Párt parlamenti képviselője mintegy tíz percben fejtegette, hogy ez itt Románia és nem Székelyföld, itt elsősorban mindenki román, és nincs jelentősége, hogy minek tartja magát, hogy mindenkinek ismernie kell a román nyelvet – kiemelve, hogy egyébként Kulcsár-Terza József se lehetett volna képviselő, ha nem tudna románul –, hogy megunták, hogy a románságot állandóan szidalmazzák, miközben a kisebbségi kérdést mintaszerűen rendezték, és ez világszinten elismert tény. A szocdem képviselő mellett egyébként a résztvevők mindvégig bekiabálásokkal zavarták felszólalását, elsősorban azt kifogásolva, hogy miért említi Székelyföldet. Mint fogalmazott, nagyon meglepték a reakciók és a viszonyulás, ugyanakkor azt is elismerte, a magyarságot érintő ügyek miatt igen feszült a hangulat a parlamentben. Ez a bizottsági üléseken is érződik, olyannyira, hogy most fordult először elő, hogy a kisebbségek frakciójának képviselői is gyakorlatilag ellenségesen léptek fel az RMDSZ honatyáival szemben, például az anyanyelvhasználati jog közigazgatási kiterjesztésének vitáján.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.