A három pribék lelkén közel 300 ártatlan élet szárad, de majdnem biztos vagyok benne, hogy ezeket a gyilkosokat otthonról étkeztetik, válogatott finomságokkal. Vajon a volt magas fizetésükből mennyit kapnak most?
De ezt hagyjuk, lépjünk egy nagyot a másik oldalra! Lapozzuk fel Balogh László 1997-ben megjelent könyvét, amelynek címe: A jó Isten nem száll le Bükszádon. A kommunizmus pere. A kötetben a tíz évre ártatlanul elítélt, Baróton elhunyt Érsek Mária így emlékszik vissza meghurcoltatására:
„1950-ben észrevettem, hogy kezdenek követni, még a templomba is. Betegbeutalóval Félixfürdőre készültem (...), 1952. július 13-án éjjel hirtelen felgyúlt a hálószobában a villany, és két akkora embert láthattunk, mind két medve. Elvittek kocsival. Két esztendő után kerültem kihallgatásra, tárgyalásra. Az első kihallgatás: (...) a szobában levő tiszt lekent két óriási pofont, hogy majd elszédültem, és visszaküldött a szobába.” Még megemlíti, hogy mindig három egyenruhás kísérte sötét szemüveggel kihallgatásra, „mintha én a szobában felfegyverkeztem volna. (...) Egy alkalommal Misleáról vittek Nagyváradra tanúnak. Január volt, nagyon hideg. Betettek egy szekérbe szimpla rabruhában némi szalmára, és kísért két milicista fegyveresen. Ők bundában és báránybőr sapkában is mondogatták egymásnak, hogy fáznak. Én a 10 km után épp csak meg nem fagytam. Vasúti vagonba zsúfoltak, 6 ülőhelyre 10 rabot. Hideg ételt adtak 4 napra, de vizet nem a sós szalonna mellé. Majdnem megzavarodtunk a szomjúságtól. (...) Jilaván velem szenvedett a Cantacuzino család 11 éves lánykája. Közben Csíkszeredába vittek, és itt találkoztam gróf Teleki Mihály lányával, Bözsivel (...) És még sok nagynevű vezető román politikus feleségével. Még megemlítem, hogy rengeteget vertek, ütöttek minden börtönben a 10 év alatt, és az is igaz, hogy magyar milicista nők is voltak őrködni, akik, hogy több becsületük, érdemeik legyenek, a román felvigyázó nőknél sokkal piszkosabbak voltak.”

Gúzs Sándor, Sepsiszentgyörgy