Méltányos áron eladja a városvezetés, hogy magánkézbe kerülve lehessen hasznosítani. Az Olt Turisztikai Rt.-től 2014-ben visszavásárolt szálloda sorsát a mai napig nem sikerült dűlőre vinni, de elhangzott a polgármester szájából a kijelentés: ,,Az biztos, hogy ebben az évben ennek a történetnek a végére pontot teszünk...” Legyen igaza Antal Árpádnak, kívánjuk nagyon sokan!
Nagyon fáj – hogy József Attila versét idézzem – a volt Szakszervezetek Művelődési Házának mai sorsa is! Mint a halálraítéltek, a közömbösség börtönébe zárva várja évek óta a joggyakorlat jobbrafordulását. Nézem Kovács Lászlót egy régi, 1975 augusztusában készült felvételen: a „nagy kultúrház” első, fiatal, jó megjelenésű igazgatója derűsen, optimistán néz a fényképezőgépbe. Vajon hová, merre emelték feljebb a kor divatjának megfelelően? Vajon él-e még, s ha igen, tud-e egykori kultúrpalotájának mostani sorsáról? Figyelem Riti Olivérnek, a tervezőcsoport irányítójának gyermekarcát az egyik díszes tartóoszlop mögött: vajon min tűnődött? A költő megnyitó szavait hordozta-e magával, miszerint ,,legyen ez a népé, mindannyiunké, szolgálja értelmünk és lelkünk épülését”?! Vajon mit szólna most a tervpályázat nyertese, Puskás Sándor marosvásárhelyi építész, aki a dombos terep szerencsés kihasználásával legelsőnek megálmodta a kultúrpalotát, ha látná negyvenkét esztendő teltével ebek harmincadjára hagyott impozáns alkotását?
Sorolhatnám még a bennem megfogalmazódott kérdéseket, amelyekre azonban hiába várnék választ... A fáma szerint polgármesteri hivatalunk megvásárolta volna arra a célra, amiért építették, de nyakas szakszervezetisek beleszóltak az alkuba, s most ott áll üresen, romladozva. A rendszerváltás után még működtek benne ilyen-olyan irodák, de egy idő után felnőtt a gyom körülötte, sokan illemhelynek használták környezetében a terepet. Az oldallépcsőjén elégett hajléktalanról még nem is szóltam...
Pedig annak idején a művelődési ház tervezési munkálatait a megyei tervezőintézet I. sz. műhelyének tagjai heten végezték, tizenkét tonna tört márványt használtak fel oszlop- és padlóburkolásra. Ugyanilyen gazdag a faberakások, díszítések, takarások, mennyezetkazetták sora: a tervezésben, kivitelezésben a sepsiszentgyörgyi képzőművészek is részt vettek... Az úgynevezett kistermet nyers színű fa burkolja, sárgaréz foglalatú csillárokkal, táblákkal, dobogóval. Márvány és fa borítja a hatalmas tánctermet. Kényelmes olvasóteremmel ellátott könyvtár is várta a látogatókat. Mellette jól felszerelt játékterem, két próbaterem és számos kisebb helyiség a bábosokat, amatőr filmeseket, a balettet, szobrászatot, könyvkötészetet tanulni akaró ifjakat, de a dzsúdót, a gyógytornát gyakorlókat is szolgálta... Volt élet benne: a színi- és zenei előadások mellett fotó-, festmény- és egyéb képzőművészeti kiállításoknak is helyet adott, s az épület a szó valódi értelmében a város művelődési központjává vált...
Vajon egyáltalán visszatérül-e, fog-e kamatozni az akkori pénzben belefektetett 15 és fél millió lej, akárki tulajdonában marad a művelődés otthona?