Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO becslései szerint évi mintegy 30 milliárd dollárnyi mezőgazdasági beruházás kellene 2050-ig a világon ahhoz, hogy a világ lakosságának élelmezése megoldható legyen. A szervezet vezérigazgatója, Jacques Diouf a FAO innsbrucki regionális konferenciájának előestéjén újságíróknak elmondta: a klímaváltozás és az alapvető élelmiszerek drámai áremelkedése Európa és Közép-Ázsia számos küszöbországában semmissé teszi az élelmezés terén eddig elért eredményeket. Diouf szerint az élelmiszerárak továbbra is magasak maradnak, a FAO véleménye szerint a világon többet kell a mezőgazdasági termelésbe fektetni. Legutóbb a június elején Rómában tartott világélelmezési konferencián több mint 6,5 milliárd dollárnyi felajánlás született az éhezés és a szegénység elleni küzdelem segítésére. A világon mintegy 850 millió ember alultáplált, s a jelenlegi élelmiszerválság további százmilliót veszélyeztet.
Terméskiesés
A szélsőséges időjárás, a középnyugati mezőgazdasági térség tizenöt éve legnagyobb esőzései és áradásai, valamint a kaliforniai szárazság eddig mintegy nyolcmilliárd dolláros terménykárt okozott az amerikai mezőgazdaságban. A középnyugati térség áradásai miatt az élelmezési, takarmányozási és bioetanol gyártására szánt kukorica ára egyaránt rekordszintre emelkedett. Az áradásoktól leginkább érintett Iowában a kukorica-terméshozamok 16 százalékos csökkenését várják, a kárt négymilliárd dollárra teszik. Más szövetségi államokban bár ennél kisebb, de tetemes a veszteség.
A méhek eltűnését vizsgálják
Több százezer dollárt szavazott meg a méhek rejtélyes eltűnésének vizsgálatára az amerikai törvényhozás költségvetési bizottsága. Az Egyesült Államokban a méhek megmagyarázhatatlan eltűnése az élelmiszerárak további növekedéséhez vezethet — figyelmeztették előzőleg farmerek és üzletemberek a kongresszus képviselőit. Ha nincs méh, nincs termény — fogalmazott tömören egy gazda. Szakértők tájékoztatása szerint az amerikai méhkolóniák 36 százalékának veszett nyoma idén, és a titokzatos eltűnési folyamatnak még nincs vége. A méheket az úgynevezett kolónia-összeomlás rendellenessége (CCD) sújtja, ami azt jelenti, hogy a méhpopuláció hirtelen lecsökken, de érthetetlen módon nem találni elpusztult méheket. Az először 2006-ban észlelt jelenséget a feltételezések szerint okozhatja rovarirtó szer, parazita vagy kórokozó, de az is lehet, hogy az állatok immunrendszere legyengül az elégtelen táplálkozás, a korlátozott vagy fertőzött vízkészletek, a nagy utaztatások miatt.
Tüntetés húsimport ellen
Több ezren tüntettek az amerikai marhahús importjának felújítása ellen a dél-koreai fővárosban, Szöulban vasárnapra virradóra. Mintegy tizenötezer ember azt követelte a hatóságoktól, hogy állítsák vissza az amerikai marhahússzállítmányokra korábban elrendelt tilalmat. A tüntetők közül sokan vascsövekkel szerelkeztek fel, illetve kövekkel dobálták meg a kivezényelt rendőrséget. A megmozdulás akkor vált igazán erőszakossá, amikor többen kötelek segítségével megpróbálták elvontatni a térségben kordonként felállított buszokat, amelyek útját állták embereknek abban, hogy az elnöki palota elé vonuljanak. Az országban azt követően robbant ki tiltakozások sorozata, hogy a kormány megállapodott az Egyesült Államokkal a behozatalra négy és fél évvel korábban, a kergemarhakór egyesült államokbeli megjelenése miatt bevezetett tilalom feloldásáról.
Állatvédelem
Július 1-je a vágóállat-kereskedelem elleni világnap. Osztrák kezdeményezésre 1998 óta szerveznek figyelemfelkeltő akciókat az állatvédők. A közvélemény és a döntéshozók figyelmét arra hívják fel, hogy a hosszú távú vágóállat-szállítás kegyetlen és szükségtelen. Azt szeretnék elérni, hogy a vágóhídra szánt birkákat, sertéseket, lovakat, borjakat ne szállítsák napokon keresztül Európában, azok a tenyésztési helyhez legközelebbi vágóhídra kerüljenek, és csak a húsukat vigyék tovább. Az Európai Parlament 2001-ben a legfeljebb nyolcórás (vagy 500 km távolság) szállítási tilalom mellett foglalt állást, amit 2003 júniusában nyilatkozat formájában erősítettek meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.