Forró László, a mentor

2017. október 27., péntek, Nyílttér

A Tanár Úr 1965-ben kezdte pályafutását matematikatanárként. Mikóújfaluban, szintén kiváló pedagógusokkal közösen. Már akkor tevékeny ember volt, hisz gyerekekkel körbekarikázták Európát, és olyan élményekkel, életkedvvel tértek haza, ami meghatározó volt további pedagógusi pályafutására és a részt vevő diákok számára is. Hobbijának élt minden pillanatban, ezt korán felismerték az akkori pionírtanács vezetői, és 1972-ben bekerült a repülőmodellező körbe Sepsiszentgyörgyre az akkori Pionírházba; 2015-ben letette a lantot, egészségi állapota már nem engedte meg a további tevékenységet.


Igaz ember volt, és nagyon jó pedagógus. Tanítványai ma is büszkék arra, hogy tőle tanulhattak, hisz a maga szigorával rendre, fegyelemre, szakmára, becsületre és kreativitásra tanította a gyermekeket, és olyan téren értek el sikereket diákjai, ami a legnagyobb felfedezések közé tartozik, éspedig a repülés. Leonardo Da Vinci korában ez nem sikerült, de a Tanulók Háza gyermekeinek álmai teljesültek, mert az általuk tervezett és megépített repülők szálltak a közös temető melletti tér fölött. Laci bácsi mindig büszke volt erre, és nem spórolt a dicsérettel, tanítványai számára pedig óriási elégtétel volt, hogy játékszereik fölröppennek a magasba...
Amikor nyugdíjba vonult, ezekkel a szavakkal búcsúzott: „Azon kevés pedagógus közé tartozom, aki azt csinálta és életében annak élt, amit szeretett: a repülőmodellezésnek.”
Sok versenyre elkísértem, ahol a versenytársak gyakran mondták, most már csak a második helyért folyik a küzdelem, hisz az első hely foglalt Laci bácsi gyer­mekeinek. Mindig a tökéletességre törekedett, hisz a kis repülők csak akkor repültek, ha tökéletesek voltak. Hiszem, hogy most valahol a nagy éterben újrakezdi a repülést, és talán néha visszatekint ránk. Köszönjük, hogy ilyen pedagógus volt a munkatársunk. Sokat tanultunk tőle, nemcsak szakmát, de emberséget, kitartást, hitet Istenben és abban, amit cselekszünk. Igazi magyar ember volt, aki a közösségének élt, a gyermekekért, a repülőmodellezésért, a hobbiájért.
Mi, Kovászna megye szabadidős tevékenységeinek képviselői ezt a szellemet továbbvisszük, hisz a repülőmodellező kör Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyögyön is él, utóbbi pedig felvette Laci bácsi nevét. Kívánjuk, hogy a diákok kis gépei szimbolikusan közel kerüljenek hozzád, hogy továbbra is buzdíthassad, messze repüljenek. Igazi mentorként tekints néha ránk és kitartásoddal bátorítsál.
Kerekes Jenő,
 a Tanulók Háza igazgatója

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-10-27: Nyílttér - Ferenczy L. Tibor:

Halottak napi gondolatok

A régi szemerjai temetőn áthaladva időnként leltárba veszem elhunyt ismerőseimet: egykori barátokat, munkatársakat, szomszédokat, közeli és távoli ismerősöket, akiket itt helyeztek örök nyugalomra gyászoló hozzátartozóik.
2017-10-27: Nyílttér - Szurkos András:

Indigókék hat-alma (Morfondír)

Ha portrét írnék Balogh Béláról, az energiák mesterének nevezném. Erdélyből távozott hídmérnök, Svédországban élt pár évet, majd rátalált az anyaországra. A végső valóság című könyve áthidalja a materialista, idea­lista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. Könyveit olvasva az ember egyre kevésbé hisz a szemének. A látszat egyszerre segítség és akadály a valóság megismerésében, s néha csal, de lám, a lapos föld is kigömbölyödött. Az energiaközpontjainkból almakompó­tot készített nekünk. Csak azért nem teszek idézőjeleket, mert rövidítem a szövegét, s néha más szavakat és példákat használok, hogy a nyelvünkkel ízleljük a vitamint.