A fojtogató hírkavalkádban alig észrevehető az a szenátusi döntés, amely a közszolgálati, Agerpres hírügynökség parlamenti felügyeletének erősítését célozza (a végső szót ez ügyben is majd a képviselőház mondja ki).
A hírügynökség vezetője, civil szerveztek, szakmai testületek, nemzetközi lapok tiltakozása ellenére a szenátus rábólintott arra a szociáldemokrata javaslatra, amely leválthatóvá tenné az említett hírügynökség jelenleg elmozdíthatatlan vezérigazgatóját. Alexandru Giboi, az Agerpres vezérigazgatója szerint – akinek mandátuma hamarosan lejár, tehát, mint ő maga is fogalmazott, nem öncélúan utasítja vissza a változtatást – a törvénymódosítás elfogadása „a hírügynökség függetlenségének elvesztését, az intézmény politikai felügyelet alá helyezését jelentené, és a mindenkori parlamenti többség sajtóirodájává tenné a közmédiumot”. Tiltakozását Románia nyugati szövetségeseinek bukaresti külképviseleteihez, a nemzetközi médiaszervezetekhez és politikai intézményekhez is eljuttatta. Mint az Agerpres jelzi, nem hiába, ugyanis nemzetközi újságíró-szervezetek is felsorakoztak mellettük, a jogszabály módosítását az Európa Tanács a „szólásszabadságot fenyegető veszélyként” követi. Mi több, a médiaszervezetek állásfoglalásukban közlik, nem az Agerprest kellene politikai befolyás alá vonni a rádió és televízió mintájára, hanem az elektronikus közmédiát is ki kellene venni a politikai befolyás alól. Ezt persze másként látják a hatalom törvényhozói: a szenátusi vitában a kezdeményezők nevében a kulturális tárcavezető, Lucian Romașcanu úgy vélekedett, a hírügynökség vezetőjét politikusok nevezik ki, tehát szerinte természetes, hogy politikusoknak lehetőségük is legyen leváltani, ha „elégedetlenek azzal, ahogyan a közmédia számára kijelölt szakpolitikákat érvényesíti”.
A bulvársajtó világából a művelődési minisztérium bársonyszékébe pottyantott Romașcanu nem tudja, honnan is tudhatná, hogy egy civilizált, meghatározó kulturális és politikai hagyományokkal rendelkező országban a közmédiumnak nem az a dolga, hogy a párt által kijelölt szakpolitikát érvényesítse, hanem hogy közszolgálati feladatainak megfeleljen, azaz pártatlanul és tisztességesen tájékoztasson. És hogy ez jobb helyeken régóta jól működik, arra példa a londoni BBC. Ezt persze tudhatnák Bukarestben, de bárhol a világban, ugyanis a közmédia önös érdekek szerinti felhasználása diktatúrára emlékeztető bűn. Ma az Agerpres – mely csupán egy országos hírügynökség, nem harcias tévécsatorna – , holnap más csatornák, közszolgálati tévé és rádió következhet, hiszen a kormányzásra képtelen szociálliberális koalíciónak jól jönne a szolgalelkű hírközlés, amely vívmányként tálalhatná a sorozatos kudarcokat. Különben nem is elsődleges a médiát felhasználni kívánók politikai színezete, ennél beszédesebb a mindenkori szándék: céljaiknak alárendelni a sajtót. Démoni késztetés: kommunista agitátorok öröksége, korlátoltak hatalma.
Egyébként a bukaresti köztévé híradója még mindig igényesen, jó riporterek és újságírók által szerkesztett, nem szolgalelkű, hanem tisztességes tájékoztatásra törekvő. És meglehetősen kritikus a mostani hatalommal szemben – ez nem minden közszolgálati hírműsor sajátossága –, kényes kérdésekben pedig elhangzik a másik fél véleménye is, nem szentenciaszerűek a hírek. Nagy veszteséget jelentene, ha ezt felszámolná a jelenlegi koalíció. Valójában minden olyan lépés, amely a sajtószabadságot korlátozza, pótolhatatlan veszteséget jelent. Az Agerpres hírügynökség kevésbé ismert, de megbízhatónak tekinthető, egy ideje még magyar nyelvű hírfolyamot is közölnek, felhasználását egyszerűsíti, hogy mobilalkalmazása révén telefonon könnyebben követhető, mint számítógépen.
Viszonylag egészséges társadalom csak úgy létezhet, ha egészséges a sajtója. Amikor tehát az újságíró vagy szerkesztőség politikai elvárásoknak próbál megfelelni, az már nem újságírás, hanem propaganda. Erre nincs szükség, mert kártékony, ezért érdemes figyelni minden olyan törekvésre, amely az újságíró függetlenségét veszélyezteti. Eközben az is tény, hogy mindenkor voltak, illetve lesznek olyan törvényhozók, akiknek a szócső fontosabb, mint a sajtószabadság. Éppen ezért szerencsés időben elutasítani bármilyen korlátozást, hiszen a közpénzből finanszírozott állami televízió, rádió és hírügynökség feladata a teljes lakosság szolgálata, nem pedig bukásra álló politikusok magasztalása.